Politika

Újabb mélypont: már nem is titkolja a Fidesz, hogy kizárja az ellenzéket a törvényhozásból

A kormánypártok legújabb akciójukkal azt üzenik: az ellenzékre szavazó bő kétmillió választónak nincs joga hozzá, hogy törvénykezhessen az élete felett.

 

 





 

 

Hétfőn jelentették be az ellenzéki pártok, hogy 2925 módosító javaslat beadásával meg akarják akadályozni, hogy a parlament kormánypártok által leuralt többsége megszavazhassa a rabszolgatörvényt. A Fidesz-KDNP persze nem arról ismert, hogy bármi, a hatalmukat kontrollálni szándékozó akciót ne próbálna meg azonnal eltaposni, úgy tűnik, most sem lesz ez másként.

Történt ugyanis, hogy azonnal összehívták az Igazságügyi bizottságot egy soron kívüli ülésre,

ÉS MEGSZAVAZTÁK, HOGY EGYSZERRE SZAVAZHASSANAK (PONTOSABBAN: SZAVAZHASSÁK LE) AZ ELLENZÉK JAVASLATAIRÓL.

Ebből egy valami egészen biztosan világossá vált: a kormány már meg sem próbál úgy tenni, mintha komolyan venné az ellenzék javaslatait. Rég nem számít a javaslat tartalma, csak a javaslattevő személye; ha kormánypárti, jöhet, ha ellenzéki, elvből le kell szavazni. A Fidesz beismerten is elfoglalta a törvényhozó hatalmat, nem törekszik konszenzusra, mindent alárendelt az orbáni akaratnak.

Mondjuk ki: ma bizonyítottan is elvette a kormány több millió ellenzéki választótól a jogot arra, hogy törvénykezhessenek az életük felett. Vagy máshogy mondva:

KIZÁRTA ŐKET A DEMOKRATIKUS DÖNTÉSHOZATALBÓL.

Ha volt még bárkinek bármi kételye arról, hogy diktatúrában él, az a mai nappal ezt végleg elfelejtheti.

 

 

 





 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top