Politika

Belekezdtek Orbán Viktor menekülésének előkészítésébe? – a mondatok ezt sugallják

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kovács Zoltán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára adott riportot az Echo tv-ben, ahol kifejtette mi a kormány álláspontja arról, hogy az Európai Parlament is elkezdett foglalkozni Nikola Gruevszki ügyével.






 

Csütörtökön született az Európai Parlamentben egy értékelés, mely Macedónia EU-tagjelöltségével foglalkozott. Az ez által létrejött jelentésben többek között az is szerepel, hogy az EP többsége szerint Magyarországnak ki kellene adatnia Gruevszkit Macedóniának.

 

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a műsorban elmondta, hogy Nikola Gruevszki menedékkérelmi eljárása nem politikai ügy hanem jogi, ami tehát csak a magyar hatóságokra tartozik, ezzel szemben az Európai Parlament politikai alapon akar beleszólni.

“Egyértelmű, hogy itt egy bevándorláspárti többség hozzáállásáról, egy politikai motivációjú döntésről van szó, az Európai Parlamentnek semmi keresnivalója egy ilyen ügyben (…)”

 

Kovács Zoltán szerint a szavazás mögött az EP bevándorláspárti többsége áll, és egy olyan ügybe ütik az orrukat, amihez semmi közük. Az államtitkár továbbá elmondta azt is, hogy Gruevszki bűne csupán annyi volt, hogy kerítést épített és megvédte Európát a terrorizmustól és bevándorlástól. Az ott hatalomra került bevándorláspártiak üldözik most Gruevszkit, mert védte az országát, pont mint ahogy Magyarországot védi a Fidesz, emiatt támadják egyébként a bevándorláspártiak a magyar kormányt is.

Olyan ez az egész, mintha már arra készülnének, hogy Orbánnak menekülnie kell a korrupció miatt, és már előre mosdatják a szerecsent.






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top