Politika

Ez az érvelés mindenkit meggyőz: Kósa Lajos újra száguld

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos a Népszavának adott interjút, ahol beszélt többek között a túlórakeretet növelő törvényjavaslatról valamint a CEU költözéséről is.






A politikus elmondta, hogy mikor megalkotta ezt a sokat kritizált törvényt, nem egyeztetett senkivel sem, még a szakszervezetekkel sem. Szerinte ennek csak most jött el az ideje, mivel előzetesen nem lehet egyeztetni, csak miután már előterjesztették a javaslatot.

 

Szerinte az is csak alaptalan vádaskodás, hogy épp azért nyújtotta be a törvényjavaslatot, mert ő debreceni képviselő aki korábban Debrecen polgármestere is volt, most pedig épp Debrecenbe nyit új gyárat a BMW és nekik akarna kedvezni ezzel az új törvénnyel.

“Debreceni képviselő vagyok, korábban debreceni polgármester, a BMW jön Debrecenbe. Más összefüggés nincs. Minden más konteó. (…) A német cégek vélhetően azért örülnek, mert a német szabályozás, a német munkaidőkeret-számítás hasonló. Megjegyzem, hogy ha az ellenzék most bérrabszolgaságot, súlyos kizsákmányolást, hatékonyságvesztést vizionál, akkor Németországban is bérrabszolgaság, rettenet, súlyos kizsákmányolás van.”

Kósát továbbá kérdezték a CEU-üggyel kapcsolatban is, amiről szintén elmondta véleményét. Szerinte az egyetem költözése nem fog megvalósulni és Budapesten fogja folytatni képzéseit az egyetem.

“A Közép-Európai-Egyetem Budapesten fog maradni. Nem végez graduális, csak posztgraduális képzést, itt van Budapest belvárosában, nem tennék nagy összeget arra, hogy elmegy.”






Kósa szerint az egyetem csak blöfföl, amikor azt mondja, hogy Bécsbe költözik át. Szerinte a CEU marad, mégpedig azért, mert Budapest jobb hely mint Bécs.
“Bécsben akkreditálnak olyan szakokat, amiknek a tanszékei, az oktatói, a hallgatói is Budapesten vannak. Mi ez, ha nem blöff? Én Torontóba költözök attól, hogy vettem egy torontói képeslapot és hazaküldöm? Nem fognak elköltözni. Nem is akarnak elköltözni, mert jól látják: Budapest jobb hely, mint Bécs.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top