Politika

Felsorakoztatták az őröket a parlamenti ülésteremnél, az ellenzéki képviselők fenyegetve érzik magukat

168ora.hu

Kövér László felsorakoztatta az országgyűlési őrséget – írta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője Facebook-oldalán. – Úgy tűnik, arra készülnek, hogy kivezetik az ellenzéki képviselőket, amiért tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen! – folytatta. –  Engem mar megfenyegetett Kövér, hogy kitilt. Ezek szerint ki is akar vitetni. Ráadásul a lépcső mögé bújtatták őket. Egyelőre további parancsra várnak – írta Szabó.






 

 

Az ellenzék azt megakadályozandó nyújtott be 2925 módosító indítványt a rabszolgatörvényhez – Munka törvénykönyve módosításához –, hogy szerdán elfogadják azt a javaslatot, amely szerint a munkáltatók akár évi 400 óra túlórára is kényszeríthetik a munkavállalóikat az eddigi 250 helyett. Bár az ellenzék szerette volna, ha a 2925 módosító indítványról egyesével szavaznak, Kövér László úgy döntött, hogy egy szavazásban döntenek róluk, ami ellen az ellenzéki képviselők sípszóval és bekiabálásokkal tiltakoztak, aztán kivonultak az ülésteremből. Az országgyűlési őrséget ezt követően sorakoztatták fel az ülésterem előtt. Egy képviselőt, az MSZP-s Varga Lászlót a házelnök kizárt az ülésről.






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top