Politika

Csúnyán átverik a rendőröket a túlórával, egy forintot sem kapnak érte

nyugatifeny.hu

Pénz helyett szinte kizárólag szabadidővel váltják ki a szabolcsi rendőrök túlóráit – derül ki az Index birtokába jutott dokumentumból.






 

A mai napig is gyakorlatban van, hogy a szabolcsi rendőrök túlóráit kizárólag szabadidővel kompenzálják, de pénzt nem adnak – írja az Index.

 

A rendőrök a törvény szerint szabadon dönthetnének arról, hogy túlóráik után pénzt kérnek vagy szabadidőben csúsztatják le. Ezzel szemben Szabolcsban Farkas József főkapitány nyomására

a túlórákat jellemzően szabadidőben adják ki, pénzt viszont (törvénysértő módon) nem választhatnak az állomány tagjai.

 

Annak ellenére, hogy a sajtóban több cikk is foglalkozott a kérdéssel, a rendőrség folytatja a törvénysértő gyakorlatot, noha a helyi állomány több tagja ezt már jelezte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala felé is.

 

Eddig sem fizették ki őket, ezután még annyira sem fogják
Nyugatifeny.hu

 

Október 18-án az ORFK-n a megyei főkapitányoknak tartott vezetői értekezleten a túlórák lélektani határát egy rendőr esetében 300 órábanhatározták meg. Az új törvény értelmében azonban ezt a jövő évtől már 400 órára emelhetik, ami a terhelés durva, egyharmados növelését jelenti.

 

Az a gyakorlat viszont mindenképp törvényellenes, ami Szabolcsban folyik: a rendőrök ugyanis rá vannak kényszerítve arra, hogy a túlórákért cserébe leginkább csak szabadidőt kapjanak, azaz

megfosztják őket a törvény biztosította választás lehetőségétől.

 

Ebből is látható, hogy milyen kiszolgáltatottak a munkavállalók még az állami szektorban is, a versenyszférában pedig még kevesebb az esély arra, hogy a dolgozó “önként” vállaljon évi 400 óra, 3 éven belül kifizetendő túlórát, mivel egyszerűen rákényszerítik.






 

Ezen még a munkaerőhiány sem segít, mert ha általános gyakorlattá válik – és miért nem válna, mikor hiány van a dolgozókból? –, akkor bárhova megy is a munkavállaló, mindenhol ezzel a gyakorlattal fogja magát szemben találni.

 

Az, ami Szabolcsban folyik, tökéletesen rávilágít arra, mennyit ér egy túlórával kapcsolatos jogszabály, ha a munkaadó nem tartja be.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top