Politika

Ettől a mondattól minden tekintélyét elvesztette Orbán, még a Fidesz hívők is elpártolhatnak

MTI Fotó: Varga György

A fiatal és farmernadrágos Orbán sokak ideálja, sokaknak állítják, hogy az akkor még liberális Orbán mekkora reménység volt. Akik azonban közelebbről is ismerik az eseményeket, azok tudják, hogy a Nagy Imre újratemetésén elhangzott beszéde, amelyben a jobboldali mondakörbe úgy került be, hogy “kizavarta a ruszkikat”, csak egyszerű utánkövetés volt, hiszen már fél évvel előtte megkezdődtek a csapatkivonások.






 

Most azonban egy olyan idézetre bukkantunk, ami sokakban lerombolhatja az Orbán körül kiépült kultuszt. Nem is akárki mondja el véleményét és visszaemlékezését a fiatal Orbánról, Antal József, akit épp Orbán magasztolt az égig a napokban halálának évfordulóján.

“…A TÖRTÉNTEK UTÁN ORBÁN VIKTOR AZT MONDTA NEKEM, NEM ÉRTI, HOGY AZ ELSŐ TAXISOKAT MIÉRT NEM LÖKTÉK A DUNÁBA. EZ VOLT A FIDESZ VÉLEMÉNYE A TAXISBLOKÁDRÓL. (…) NAGYON JELLEMZŐEN MUTATJA A JOGSZEMLÉLETÜKET ÉS A POLITIKAI FELFOGÁSUKAT, AZT, HOGY ADOTT ESETBEN HOGYAN CSELEKEDNÉNEK ILYEN HELYZETBEN.”

 

Antall József életében publikálatlan interjúi (Kései memoár), 1993.

 

Ennek fényében már érthető, az a töménytelen könnygázhasználat amit ma művelnek a rendőrök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top