Elképesztő botrányba fulladt a lovagkeresztes bérgyűlölködő előadása.
Előadást tartott szerdán Bayer Zsolt a XV. kerületi Hubay Zeneiskolában. A téma eredetileg az európai eszme lett volna, de nem nagyon tudta kifejteni gondolatait a publicista, többen megzavarták ugyanis a rendezvényt.
Kezdetben pl. a Momentum aktivistái találták meg maguknak, akik Soros Györgyös maszkban szappant és szivacsot ajándékoztak neki. Nagy Károly, a MomentumX aktivistája szerint az ajándékkal azt szerették volna üzenni, hogy szeretnék, ha Bayer “kimosná a száját” azok után, ahogy pl. Nagy Blankával beszélt.
Erről itt a Mércének egy videója:
A szervezők egyébként készülhettek rá, hogy ellenzéki elemek is lesznek a megjelentek között, a Mérce szerint ugyanis előzetes regisztrációhoz kötötték a megjelenést. Emiatt már az előadás kezdete előtt egy kisebb csoport várta az utcán az érkezőket, akik hangosan azt skandálták, hogy “Rákospalota nem lesz fasiszta!”
Gulyás Balázs filmes újságíró is megjelent, aki szintén a Nagy Blankával való bánásmódot kérte számon Bayeren, miután a közönségből odakiabált neki a színpad felé, hogy
“MILYEN KERESZTÉNY AZ, AKI EGY GIMNAZISTA LÁNYNAK ILYEN MOCSKOS SZÁJJAL BESZÉL? SZÉGYELLJE MAGÁT! MAGA NEM KERESZTÉNY, NEM JOBBOLDALI, NEM KONZERVATÍV!”
A rendezvényen jelen volt Bede Zsolt kormánypárti aktivista, egykori fociultravezér, Gulyás némi vitába is keveredett vele az előcsarnokban, ezt a Facebook-videóján megtekinthetik.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.