Nem kisebb hírű lap, mint a Washington Post buktatta le Orbánékat, miért is kellett valójában elhagynia Budapestet a CEU-nak. A lapban megjelenő publicisztikát Ronald J. Daniels, a Johns Hopkins egyetem elnöke írta, aki akkor járt Magyarországon, amikor a CEU akkreditációjáról volt szó. Ekkor több illetékessel is beszélt, többek között Lánczi Andrással, a Corvinus rektorával.
„Ha Soros visszafogja a szír menekültek és az országban élő romák támogatását, azt mondják, hogy akkor a CEU bezárása elkerülhető lett volna. Egészen pontosan ezt mondta nekem Lánczi András, aki 2016 óta a Corvinus Egyetem rektora és Orbán befolyásos tanácsadója, amikor múlt héten találkoztunk.”
– írja Daniels, ami igen csak komolyan lerántja a leplet a kormány hazudozásairól.
Nem kételkedünk a szavaiban, Lánczinak már volt meglepően nyílt és őszinte véleménye a kormányról, akkor azt mondta: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.
Lánczi most ezzel az egy mondattal megmutatta, hogy semmi nem igaz a gyakran önmagának is ellentmondó kormányzati kommunikációból, amikor is hol azt mondják, hogy csalt az egyetem, máskor akkreditációs kérdésnek próbálták beállítani, majd a végén már azt mondták, el sem megy az egyetem.
Az ügyre ráakadó 444.hu szerint a Daniels által leírtakat ugyanakkor úgy is lehet értelmezni, hogy Lánczinak ugyan nem ez a véleménye, de elmondja, miket lehet hallani a CEU ügyével kapcsolatban egyes körökben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.