Politika

Újra csalni akarnak a választáson? Ez a javaslat keresztbe tesz neki!

Pestibulvar.hu

Az ellenzék nem bízza a véletlenre a közelgő Európai Parlamenti választások tisztaságát. Jávor Benedek EP-képviselő jelentette be Facebook-oldalán, hogy több ellenzéki kollégájával együtt felkérték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), küldjenek megfigyelőket a hazai választásokra.






 

A tavaly áprilisban tömegesen észlelt, és immár az ügyészség által is megerősített választási visszaélések miatt Ujhelyi Istvánnal (MSZP), Niedermüller Péterrel (DK) és Cseh Katalinnal (Momentum) közösen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordultunk levélben. Levelünkben azt kérjük, hogy a szokásos, formális választási megfigyelői delegáció helyett az EBESZ komoly, a visszaéléseket valóban észlelni és rögzíteni képes missziót küldjön Magyarországra a májusi EP-választásokra. Az EBESZ maga is nem méltányosnak találta jelentésében a tavalyi választást, pedig azóta ahelyett, hogy az akkori ajánlásaik végrehajtásán dolgozott volna a kormány, tovább romlott a helyzet például a sajtószabadság területén.

SŐT, MAGA AZ ÜGYÉSZSÉG IS VISSZAÉLÉSEK SZÁZAIT ÁLLAPÍTOTTA MEG. ANNÁL FONTOSABB, HOGY EZÚTTAL SOKKAL ERŐTELJESEBBEN TARTSA RAJTA A SZEMÉT AZ EBESZ A MÁJUSI EP-VÁLASZTÁSON.”

 






Jávor továbbá kiemelte azt is bejegyzésében, hogy nem az EBESZ küldöttség az egyetlen fegyver a választási csalások ellen. Szerinte össze kell fogniuk az ellenzéki pártoknak és az összes szavazókörbe ellenzéki delegáltakat kell küldeniük, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, csalásokat.

“Az EBESZ küldöttsége természetesen csak egyetlen elem a választási visszaélések megelőzésére.

EMELLETT SZÜKSÉG LESZ AZ ELLENZÉKI PÁRTOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE, HOGY MIND A 11 EZER SZAVAZÓKÖRBEN LEGYEN ELLENZÉKI DELEGÁLT, ÉS KÖZÖSEN KELL FIGYELEMMEL KÍSÉRNÜNK A VÁLASZTÁS LEBONYOLÍTÁSÁT, FELDOLGOZNUNK A BEÉRKEZETT JELZÉSEKET, ÉS AZONNAL LÉPNÜNK, HA VALAHOL CSALÁST, SZABÁLYTALANSÁGOT TAPASZTALUNK!”

 

Ha sikerül teljes együttműködésben lebonyolítania az ellenzéknek az EP-választást Magyarországon, amire talán külső segítséget is kapnak, akkor az utat nyithat a következő országgyűlési választás felé, ahol megvalósulhat a teljes összefogás és ezáltal leváltható lenne a jelenlegi kormány!

KÖVÉR BEISMERTE, A VÁLASZTÁSI CSALÁST, LEMOND A KORMÁNY, VAGY UTCÁRA MENNEK AZ EMBEREK?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top