Politika

Gusztustalan köpönyegforgatás: ők Orbán új barátai

Fotó: Uwe Anspach/EPA/MTI

Kezdetben volt KISZ-titkár, majd radikális Európa-párti liberális, ezt követően középre húzódó keresztény-konzervatív, majd nacio-populista szélsőjobboldali. Igazán szép és gerincroppantó pályaívet futott be Orbán Viktor, aki a néppárti jobboldalról most épp a hőzöngő Európa-ellenesek táborába kopogtat be. A Magyar Nemzet nevet viselő fideszes pártközlöny már meg is írta, hogy miként kell a rendes kormánypártiaknak viszonyulniuk a dologhoz: pfúj Néppárt, éljenek Salviniék.






 

’Ennyi’, mondhatnánk amolyan Deutsch Tamásosan. Jó azonban, ha látjuk és tudjuk, hogy kik azok, akik Orbán Viktor és fonnyadó narancsának éppen aktuális elvbarátai. Kik azok, akikkel – Schöpflin György fideszes EP-képviselő óvatlan nyilatkozata óta tudjuk – akár az Európai Parlament működésének blokkolására képes csoportot is készek alkotni. Íme, ők Orbán Viktor legújabb szövetségesei:

 

– A görög Arany Hajnal nevű párt, amely vállaltan neonáci, rasszista, homofób és erőszakos, a pártvezetőikkel szemben bűnszervezetben való részvétel miatt indult korábban eljárás, egyik önkéntesük pedig összefüggésbe hozható egy görög előadóművész meggyilkolásával;

– A Finnek Pártja, amely vállaltan Európa-ellenes, egyik EP-képviselőjüket rasszista uszításaiért a finn legfelsőbb bíróság pénzbüntetésre ítélte;






– A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, akik néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókkal szemben indítottak lejárató kampányt és hadjáratot Hollandiában.

– Marine Le Pen és pártja, akik kilencmillió eurós hitelt kaptak orosz állami bankoktól, hogy EU-ellenes kampányt folytassanak, és Vlagyimir Putyin szóvivőjének lányát alkalmazzák gyakornokként. Le Penék többmillió eurót sikkasztottak az EP költségvetéséből – a botrányban 17 EP képviselő és 40 asszisztens volt érintett.

 

– Az Osztrák Szabadságpárt, akik kezdeményezték az Ausztriában dolgozó magyarok szociális juttatásainak megnyirbálását;

– Nigel Farage és követői, akik Nagy-Britannia történelmének gazdaságilag és politikailag is legbizonytalanabb időszakába sodorták az országot a hazug és álságos Brexit-kampánnyal;

– A belga szélsőjobboldali Vlaams Belang, akik egy nekik nem tetsző bírósági döntés után saját országuk legnevesebb bíráit fenyegették retorziókkal;

 

– Az olasz Lega Nord, amely Matteo Salvini pártelnök jobbkezének vezetésével 3 millió eurót kapott EU-ellenes kampányra egy orosz állami olajvállalattól, miközben illegális módon nemzetközi olajüzletnek álcázták a tranzakciót.

EZEK A PÁRTOK EGYTŐL EGYIG ARRA SZERZŐDTEK, HOGY SZÉTVERJÉK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGET.

 

Orbán új szövetségesei egytől egyig csökkentenék a kelet-közép európai országoknak oly fontos kohéziós és mezőgazdasági támogatásokat, megszüntetnének például kórházi eszközbeszerzéseket támogató programokat, belső határellenőrzéseket vezetnének be, szétvernék a schengeni rendszert és megszüntetnék a szabad munkaerő-áramlást.






 

Orbánék új elvbarátai az orosz árnyék- és érdekszféra legmegbízhatóbb zsoldosai. Ide vezetett az egykori KISZ-titkárból lett liberálisból lett konzervatívból lett szélsőjobboldali politikus útja. Mindannyiunk tragédiája, hogy magával ránt mindenkit. Ha hagyjuk. Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.

Szerző: Ujhelyi István

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top