Politika

Erdő Péter: Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is

hvg.hu

Az esztergom-budapesti érsek szerint a kereszténység nem lehet negatív fogalom.






 

Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását – mondja Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, akivel nagypénteken közölt interjút a Válasz. Az interjúban sok minden szóba került a bevándorlástól kezdve Mindszenty József esetleges boldoggá avatásán át a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéig.

 

Erdő Péter szerint „a kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék! Az pedig egészen biztos, hogy nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg”. Felidézte, hogy franciáknak nagy tapasztalatai vannak a bevándorlással, ők pedig elmondták:

kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással.

 

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a kereszténység nem lehet negatív fogalom: „Nem azt mondja meg, mi nem vagyok.” Az érsek kimondta azt is, hogy

Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

 






Majd hozzátette:

„Mi a kultúra? Az emberi közösség életének egysége. Az építészet, a konyha, a zene, a művészet, az ünnepek. Ennyiben persze beszélhetünk keresztény kultúráról. A vasárnap a munkaszüneti nap, húsvét is ünnep, az épített környezetünket meghatározzák a templomtornyok Európa-szerte. Egy hete még lehet, hogy magyarázatra szorult volna mindez, ám az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását. A kultúra középpontjában általában világnézet áll. Többnyire vallás. Egységbe azonban akkor rendeződik, ha az alapját a hit képezi. Ha nincs hit, egy nemzedék még követi ezeket a szokásokat – kényelemből. Sokkal tovább azonban nem”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top