Politika

Újabb hihetetlen összeggel gazdagodott, Mészáros Lőrinc

Pestibulvar.hu

Az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a Mészáros Építőipari Holding Zrt. tájékoztatta a befektetőket, hogy a






KÖZGYŰLÉSE 5,12 MILLIÁRD FORINT ÖSSZEGŰ OSZTALÉK KIFIZETÉSÉRŐL DÖNTÖTT AZ ANYAVÁLLALAT RÉSZÉRE.

 

Az Opus tavaly 54,1 milliárd forintos működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde honlapján néhány nappal ezelőtt közzétett éves jelentése szerint. A működési bevétele 17 százalékkal,

A PROFITJA 320 SZÁZALÉKKAL HALADJA MEG AZ EGY ÉVVEL KORÁBBIT.

 

Az Opus a jelentős árbevétel és profit ellenére negatív üzemi eredményt, valamint kamatok, adózás és amortizáció előtti eredményt mutatott ki, ez azonban a társaság szerint nem fest valós képet a tényleges eredménytermelő képességről.






A novemberben értékesített médiaportfólió által generált árbevétel  ugyanis már nem szerepelhet az Opus konszolidált eredménybeszámolójában, a tőkeemelés során apportált, illetve megvásárolt, jelentős jövedelemtermelő képességű társaságok – Mátrai Erőmű, a Mészáros Építőipari Holding leányvállalatai – pedig csak az akvizíciók lezárását követő, december havi teljesítményükkel járultak hozzá a csoport konszolidált eredményéhez – mutatott rá a cég.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top