Politika

Valaki hazudik! Gulyás ezzel a kijelentésével lebuktatta Orbánt?

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt találta mondani, hogy “ha Orbán magánszemélyként utazik, fizet ezért”. A kérdés már csak az, hogy miből, ha a vagyonnyilatkozata szerint erre nagyon nem lenne elég kerete. Valaki hazudik.






Orbán Viktor a 2019-es vagyonnyilatkozata szerint pusztán 1 millió 395 ezer forintnyi banki tőkével rendelkezik. Mindemellett van 3 516 925 forint jelzáloghitel tartozása is, amit feleségével közösen fizetnek.

 

Nem kell könyvelőnek lenni ahhoz, hogy ebből megállapíthassuk, hogy – bár a Fidesz szépen megemelte a képviselők javadalmazását – ebből sok nem maradna, ha saját magának kellene fizetnie a különböző BL-kiruccanásokat, Garancsis vendégeskedéseket.

Márpedig Gulyás Gergely szerint ő fizet a magánutakért.

“Ha Orbán magánszemélyként utazik, fizet ezért” – jelentette ki a mai Kormányinfón.

Ez persze nem csak a vagyonnyilatkozatának mond ellent, hanem annak a korrupció szótári alakjának tekinthető esetnek is, miszerint tavaly például Garancsi István vendégeként egy Mészáros Lőrinchez köthető, 17 milliárd forintos osztrák luxusrepülővel repült a Mol Vidi bulgáriai meccsére, és az út “ajándék” volt.






Orbán az ezt firtató parlamenti kérdésre ugyebár korábban azt válaszolta:

„Harminc éve is így mentem, és jövő héten is így fogok menni.”

Felháborodott állampolgárként (vagy suttyó Bayer Zsoltként) felcsattanhatnánk úgy is, hogy akkor mi a teleb….tt lóf…..-ból, de kultúrlényként mondjunk csak annyit, hogy: Hmmm, hát ez így igazán érdekes.

Forrás: Zsúrpubi | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top