Politika

A magyarok Rákosi után Orbánt tartják a legkártékonyabb történelmi alaknak

Fotó: EPA/Julien Warnand

Csak Magyarország kommunista diktátorát, Rákosi Mátyást tartják kártékonyabb politikusnak Orbán Viktornál a magyarok – idézi a Ténygyár és a Závecz Research felmérését a 24.hu. A felmérésben a megkérdezettek 9,5 százaléka mondta azt, hogy Rákosi a magyar történelem legkártékonyabb alakja, mögötte 8,8 százalékkal Orbán, utána 4,8 százalékkal Kádár János, 4,7 százalékkal pedig Horthy Miklós, majd Gyurcsány Ferenc (4,4%), Szálasi Ferenc (2,9%), Soros György (2,1%) és Adolf Hitler (1,5%) következik. Ez a névsor nyilvánvalóan azt sugallja, hogy a jobb- és a baloldali szavazók között élesen megoszlik, kit tartanak a legkártékonyabbnak a politikusok közül.






 

A több más kérdésre kiterjedő felmérést egyébként egy hetven évvel ezelőtti, 1947-es hasonló közvélemény-kutatás nyomán készítették. Akkor a történelmi közelség miatt a magyarok többsége, 54 százaléka Szálasi Ferencet nevezte meg a legkártékonyabb magyar történelmi alakként. Utána Horthy Miklós következett 12 százalékos népszerűtlenségi mutatóval.

 

Ami a legnépszerűbb személyiségek listáját illeti, kevésbé látványos a változás. Amíg hetven éve a megkérdezettek 27 százaléka mondta azt, hogy Kossuth Lajost tartja a magyar történelem legdicsőségesebb alakjának, őt pedig Mátyás király (12%), Széchenyi István (12%) és Szent István király (10%) követte, 2017-ben a lista élén Széchenyi István állt (14,3 százalékkal Mátyás király (13,3%) Szent István (9,5%) és a jelentősen visszaeső Kossuth Lajos (5,4%) előtt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top