Politika

Közel 100 millió eurós per vár Orbánékra – Katasztrofális következményei lesznek

balramagyar.hu

Megelégelték! – ez az üzenete annak a pernek, mely Magyarország előtt áll.






 

Magyarország legpatinásabb családja az Esterházy-család alapítványa közel 100 millió eurós összegre pereli a magyar államot- számol be minderről az Index.

A per a család műkincseiért indul, ugyanis az Esterházyak szerint a magyar állam megsértette a családdal kötött korábbi egyezséget. A hazánk történelmének jeles darabjaiból álló műkincs gyűjteménnyel ugyanis nem úgy bánik az Orbán-kabinet, ahogyan az a család és a magyar állam között köttetett még 1923-ban.

Ugyanis már akkor és azután a rendszerváltáskor is a családtól korábban államosított műkincseket az Esterházyak az állam gondjaira bízták azzal a feltétellel, hogy “azokat elérhetővé kell tenni a látogatók és a kutatók számára, illetve adják ki nekik, ha a fraknói kincseket kiállítanák valahol a világon.”

 

A mesés vagyon érő kincsek azonban információk szerint ládákban hevernek és már a rendszerváltás óta sem teljesítette az állam a megállapodás rá eső részét.

A korábban az Iparművészeti múzeumban kiállított kincsek csupán időszakos tárlatokon szerepeltek például 2006-2008-as kiállításon.






 

Részben emiatt döntött úgy a kormány 2013 nyarán, hogy a kincsek egy részét a nemrég felújított fertődi kastélyba szállítják. Ez ellen a szakma viszont határozottan tiltakozott, részben, mert szerintük többen láthatnák a gyűjteményt Budapesten, részben, mert a fertődi kastélyban nem megfelelőek a körülmények, nincs például modern, klimatizált kiállítóhely.

 

A kormány a szakmai érvekkel nem törődve 2016-ban a gyűjtemény 70 darabját Fertődre szállíttatta, de ezeket azóta sem látta senki.

A család 2013-ban jelezte, hogy tisztázná a kincsek jogi státuszát.

 

Az alapítvány akkor felajánlotta az államnak, hogy a gyűjtemény Magyarországon maradhat, de ismét feltételül szabta, hogy azokat elérhetővé kell tenni a látogatók és a kutatók számára, illetve adják ki nekik, ha a fraknói kincseket kiállítanák valahol a világon.






 

A per mellett most azért döntöttek, mert a fertődi költöztetéssel a magyar állam megsértette azt az 1923-as megállapodást a családdal, melyben Magyarország vállalta, hogy a gyűjtemény az Iparművészeti Múzeumban marad. Ráadásul beládázva a gyűjtemény nem is elérhető az érdeklődők számára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top