Politika

Veszélyben vannak a felzárkóztatási források, de nem hinné el kitől kell félteni

Pestibulvar.hu

Az EP választások közeledtével, megszólalt Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke is, aki mint elmondta, kiáll Orbán Viktor hét pontja mellett. Ez nem nevezhető meglepő fordulatnak mindazok után, hogy






A FIDESZES ROMÁK ELSŐ EMBERE MÉG PÓCS JÁNOS MELLETT IS KIÁLLT, AKI EGY FELVÉTEL SZERINT KAZÁNBA AKART ZÁRNI EGY ROMA FÉRFIT

– közölte a 444.hu.

 

Farkas Flórián most azt hangsúlyozta ki a kormányközeli Magyar Hírlapnak, hogy az EP-választás a cigányság sorsát is meghatározhatja. Szerinte azokat az eredményeket, amiket eddig elértek meg kell védeni, és folytatni a roma közösség felemelését.

“A TÉT CSALÁDUNK, GYERMEKEINK JÖVŐJE, KULTÚRÁNK, NEMZETI FÜGGETLENSÉGÜNK. AKI A MIGRÁCIÓT TÁMOGATJA, ANNAK NEM ÉRTÉK A NEMZET, A CSALÁD, A KERESZTÉNYSÉG”

– mondta a Magyar Hírlapnak.

 

Kiemelte, hogyha a bevándorláspárti erők veszik át a hatalmat Brüsszelben, akkor a mindennapjaink kerülnek veszélybe.






 

“Nem szabad megengednünk, hogy a migránsok szabadon jöjjenek be az országunkba, magukkal hozva a rasszizmust, a terrorizmust és a nőgyűlöletet. Mi azt szeretnénk, hogy az asszonyaink, lányaink egyedül is kimehessenek az utcára, ne kelljen félniük erőszakos cselekedetektől, mint ahogyan arra számos példát láttunk azon országokban, melyek nagy számban fogadtak be migránsokat”.

HOZZÁTETTE, HOGY A CIGÁNYSÁG LEGNAGYOBB FENYEGETETTSÉGÉT A MIGRÁCIÓ JELENTI, MIVEL AZ ELVONNÁ TŐLÜK A FELZÁRKÓZTATÁSRA SZÁNT FORRÁSOKAT.

 

“Támogatni tudjuk majd a foglalkoztatást, az oktatást? Lesz munkája a magyar embereknek? Vagy az erre szánt összeget el kell költenünk beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására?”

 

“Közösen kell megtennünk mindent annak érdekében, hogy ne legyünk bevándorlóország. Ezért a Lungo Drom támogatja Orbán Viktor hétpontos programját. A jövőben is biztonságban és békében szeretnénk élni” – mondta a nyilatkozata végén Farkas Flórián.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top