Politika

Szánalmas coming out: elárulta amit eddig is sejtettünk

Fotó: hírado.hu

Ha valaki most valami bátor kiállást várt Novák Elődtől, azt ki kell hogy ábrándítsam, mert Nováknak sosem lenne annyi vér a pucájában mint Ungár Péternek. Lehet, mostani bejelentését nem is nagyon lenne szabad coming outnak hívni, mert inkább egy






SZÁNALMAS PRÓBÁLKOZÁS VOLT, A KURUCINFO FELTÁMASZTÁSÁRA.

 

Annak a szennyportálnak, amely a mai napig a következő rovatokban hozza cikkeit: Antimagyarizmus, Holokamu, Humor, Bevándorlóbűnözés, Cigánybűnözés, Politikusbűnözés, Zsidóbűnözés. Ne feledjük, 2014-ben még az FBI is elfogatóparancsot adott ki  a kuruc.info tulajdonosa ellen!!!

 

Mindenki tudni vélte, hogy Novák Előd áll az oldal mögött, de ezt csak most ismerte el nyilvánosan, a Bartók Béla úti volt MIÉP-irodában tartott sajtótájékoztatón. Most aztán mindenki jól megtudta kik is akik ezt az okádékot szerkesztik és írják: Hering József a Pesti Hírlap, a Chrudinák-féle Panoráma és a Magyar Fórum volt újságírója, aki jelenleg a Kurucinfó főmunkatársa, Esze Tamás ex-MIÉP-es politikus, és Lantos Jánospedig a lap publicistája.

Novák “bátorsága” mögött azonban sokkal prózaibb okok állnak, nem áll jól a szénája a fideszes hátszél ellenére sem az új pártjuknak, és valamivel be kellett kerülni a médiába. Ráadásul, a Kurucinfo egy idejét múlt stílusú náci oldal, amire ma már alig van kereslet, még a Vadhajtások fetrengős botránytudósításait is többen olvassák.






 

Hiába, kemény harcok folynak az olvasottságért a média térben, Nováknak meg nem jutott jobb az eszébe, minthogy lerántja a leplet az egyébként már senkit sem érdeklő szerkesztőségi névsorról. Izzadságszagú görcsölés ez, semmi más.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top