Politika

Visszatartja az információt: továbbra sem tudjuk kit fognak gazdagítani a giga beruházással

Pestibulvar.hu

Csütörtökön Pekingben tartott sajtótájékoztatóján jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy sikeresen lezárult a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender. A gigászi költséget felemésztő beruházást egy kínai-magyar konzorcium nyerte el – közölte a 444.hu.






 

A külügyminiszter elmondta, hogy május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, ami csak akkortól lép hatályba, amint sikerül megegyeznie a kínai Eximbanknak és a magyar kormánynak a hitelszerződés részleteiről, ami várhatóan csak a nyár közepén történik meg.

 

Szijjártó hozzátette, hogy a beruházás nagyjából öt évig fog tartani, és a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet meg a kivitelezési munka. A külügyminiszter azonban azt nem árulta el, hogy konkrétan ki lett a nyertes, melyik konzorcium nyerte el a felújítására kiírt tender.

Az első terek szerint a Budapest-Belgrád közti vasútvonal felújítása 472 milliárdba került volna,

ÁM VÉGÜL A KÖLTSÉGTERVEZET MEGUGROTT, ÍGY 750 MILLIÁRD FORINTRA TESZIK A BERUHÁZÁS TELJES ÖSSZEGÉT, AMI KAMATOKKAL EGYÜTT ELÉRHETI A 949 MILLIÁRDOT IS, BÁR EZT SZIJJÁRTÓ MÉG ELFOGADHATÓ ÁRNAK TARTJA.

 






Ez az irreálisan magas összeg még a legoptimistább becslések szerint is nagyjából 2400 év múlva térülhet meg, ráadásul egyetlen nagy előnye a vasútvonal helyreállításának, hogy Budapestről Belgrádba ugyan annyi idő alatt fogunk eljutni vasúttal, mint a Monarchia idején.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top