Politika

Bicskanyitogató: A politikus feleségek is állami fizetést kapnak!

Sokszor elég a sikerhez, ha valakinek politikus a párja. Erről tanúskodik Hende Csaba fideszes képviselő, volt honvédelmi miniszter élettársának, Szajlai Mónikának a pályája, akit most elnökségi tagnak választottak a Vas Megyei Kézilabda-szövetségben. 






 

Hende Csaba barátnőjét a Blikk mutatta be a nyilvánosságnak, amikor megírtuk, hogy három évvel ezelőtt titkárnőként kísérte párizsi luxuskiruccanásra az akkor még házasságban élő miniszterét. Hende a kirándulás után elvált, és összeköltözött Szajlaival, aki két állami megbízatást is kapott: a Magyar Pénzverde Zrt. stratégiai vezetője lett, valamint a Diósgyőri Papírgyár Zrt. igazgatóságába is bekerült.

 

Vannak, akik még többre vitték. A befolyásos ősfideszes politikus, a jelenleg EP-képviselőként dolgozó Szájer József felesége elismert bíró volt, de Handó Tündét politikai hátszél nélkül aligha választották volna az Országos Bírósági Hivatal elnökévé. Handó Tünde ezzel az egyik legmagasabb rangú női szereplővé avanzsált a magyar ­közéletben.

A kormány Bekk Máriát nevezte ki az egyik Pest megyei járásnak, a szigetszentmiklósinak a vezetőjének. Ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy férje Kövér László parlamenti elnök.

 

Matolcsy György jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi másfél évvel ezelőtt lépett közéleti pályára, amikor elindult Balatonakarattya polgármesteri tisztségéért. Hatalmas fejlesztéseket ígért a falunak, és meg is választották.






 

A népes helyettes államtitkári gárdában is akad egy politikusfeleség. Palich Etelka a Miniszterelnökségen a területi közigazgatás irányításáért felel, és 2014-ben nevezték ki. Ő Varga József fideszes képviselő házastársa.

 

Orbán Viktor miniszterelnök választókerületének fideszes képviselője, Tessely Zoltán felesége befutott. Czéghér Ildikó a Miniszterelnökséghez tartozó Széchenyi Programiroda operatív igazgatója.

Forrás: Blikk | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top