Politika

Médiavállalkozást indított Mészáros Lőrinc felesége Bicske fideszes alpolgármesterével

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Media Vivantis néven új médiavállalkozást alapított Mészárosné Kelemen Beatrix, Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester, Magyarország leggazdagabb embere felesége – írja a hvg.hu. A portál cikke szerint a film-, video- és televízióprogramok forgalmazásában utazó cég egyik vezetőségi tagja Bálint Istvánné, Bicske fideszes alpolgármestere – akit 2017-ben megválasztottak az év alpolgármesterének, pályafutását pedig főnővérként kezdte a már megszüntetett városi menekülttáborban -, és Ruff Zoltán is. Ő 2003-tól a Hír TV-ben dolgozott,  dolgozhatott, 2005-től 2011-ig az Echo TV-nél volt, amelynek az igazgatóságában kapott tisztséget. Ezután a Erzsébet Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője lett egészen az Erzsébet-utalványok sorsát irányító cég 2017-es végelszámolásáig.






 

A Fidedz-közeli médiában nincs túl sok pénz azóta, hogy 2018 novemberében útnak indult a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA). Mivel az alapítvánnyal Orbán Viktor miniszterelnök célja kifejezetten az lehetett, hogy visszafogja a kormánypárti sajtó fenntartásának a költségeit, pénzt inkább beszállítóként lehet keresni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top