Politika

Brutális: 1000 milliárdos megszorítást tervez a Fidesz!

A családi pótlékon, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és a korhatár alatti ellátáson spórolna a kormány jövőre. A Start munkaprogramra is kevesebb jutna az 1000 milliárdos megszorítás miatt. 






 

A költségvetés vitája ma reggel kezdődött az Országgyűlésben, ennek kapcsán a Világgazdaság megnézte, mely területek járhatnak rosszul a kormány megszorításával. Az hogy a tervezetet mennyire szedik szét a képviselők, csak a jövő héten derül ki.

 






A cikk szerint a költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500 esetében egyetlen fillérrel sem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, míg 381 tétel esetében kisebb lesz az állami pénz az ideinél. Az 1000 milliárdos csökkentésből 300 milliárdot azok az uniós programok jelentenek, amelyek idén futnak ki, de ezek helyére újak lépnek, így összesen 700 milliárd forinttal nagyobb lesz az uniós projektek kerete, mint 2016-ban. A jövő évi kiadások 1500 milliárd forinttal, vagyis 10 százalékkal lesznek magasabbak, a növekményből azonban nem jut mindenkinek.

 

A Világgazdaság szerint a tanárok is rosszul járhatnak: jövőre mindössze 22 milliárdot kaphat a Klik, ez az idei 45 milliárd forintos büdzsé fele.

 

A kamatkiadásokon 77 milliárd forintot spórolnának, míg az idei büdzséhez képest 4,6 milliárd forintos megtakarítást jelent, hogy a milánói világkiállítás pavilonjára már nem kell költeni 2017-ben. Jövőre a paksi bővítéshez szükséges tőkeemelésre az ideinél 13 milliárd forinttal kevesebbet szán a kormány, bár ez még mindig százmilliárdos összeget jelent.






 

15 milliárd forinttal – az idei keret 4 százalékával – csökkentik a Start munkaprogram keretét, eközben a korhatár alatti ellátásokra – például szolgálati nyugdíjra vagy a balettművészek járadékára – összesen 17 milliárd forinttal kevesebbet, míg árvaellátásra 3 milliárd forinttal, az özvegyi nyugelltásra 3,5 milliárd forinttal, a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra pedig 2,5 milliárd forinttal kevesebbet fordítanak jövőre. A családi pótlékra szánt keret 3,2 milliárd forinttal lesz alacsonyabb 2017-ben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top