Politika

Több mint 400 milliós osztalékot kaphat Tiborcz!

Tiborcz István közbeszerzések nélkül is megtalálta a számítását. Tavaly vásárolt cége, a HCS Expertstöbb mint 450 millió forint osztalékot fizet ki neki. 






 

Tiborcz 2015 április végén adta el a közvilágítási bizniszben hírhedtté vált Elios Zrt.-ben lévő tulajdonrészét. A miniszterelnök veje pont akkor szállt ki belőle, amikor már több hatóság – a magyar rendőrség és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – is vizsgálni kezdte az ellentmondásos módon elnyert beruházásaikat. Egy hónappal az eladások előtt viszont vett egy másik céget, a HCS Experts Kft-t – írja a Direkt36 portál.

 

A 2011 közepén alapított HCS Experts előző tulajdonosa tavaly azt mondta a Direkt36-nak, hogy a cég főleg hírközlési területen működött, és tanácsadással foglalkozott addig, amíg Tiborcz István meg nem vásárolta. A cégnek az első évében csak 4 millió, majd a következő évben 40 millió forint árbevétele volt.

A HCS Experts honlapján olvasható tájékoztató szerint a cég a tulajdonosváltás után az informatika fejlődését figyelembe véve új kihívások felé vette az irányt. A céget Tiborcz testvére vezeti.

 






A HCS Experts hétfőn publikált friss, 2015-ös mérlege szerint bejött a cégnek az új irány. A 2014-es árbevételt 400 millió forinttal növelték, és így tavaly már közel egymilliárd forint árbevételük volt. Az adózás utáni nyereség 389,8 millió forint lett, és Tiborcz úgy határozott, hogy az egészet kiveszi osztalékként. A cég beszámolójából az is kiderül, hogy az egy éve az előző évi nyereség terhére megszavazott 70 millió forint osztalékot még nem fizették ki, így most Tiborcz 460 millió forintot vehet fel.

 

A HCS Experts nem indult közbeszerzéseken, mindössze alvállalkozóként tűnt fel egy beruházásban nem sokkal azután, hogy Tiborcz megvásárolta. Tavaly május végén Szekszárd a Sagemcom Magyarország Kft.-t bízta meg, hogy uniós támogatásból szereljenek utastájékoztató táblákat a buszmegállókba. Az egész beruházás 16,6 millió forintba került, a HCS Expertsnek csak 18 százaléknyi rész jutott a munkából, úgyhogy ez a megbízás csak töredéke volt a cég tavalyi forgalmának – írja a Direkt36.

Forrás: | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top