Politika

Legutóbb már bejött, akkor ötször drágább lett mint tervezték – most mennyit fognak zsebre tenni?

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Egy kormányhatározat szerint ami a Magyar Közlönyben jelent meg, a kormány támogatja a Magyar Úszó Szövetség azon elképzelését, miszerint nyújtsanak be pályázatot, hogy 2025-ben vagy 2027-ben újra rendezhessenek vizes világbajnokságot Magyarországon – közölte a 444.hu.






 

Az Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság és Masters Világbajnokság helyszíne újból Budapest és Balatonfüred lenne.

 

A kormányhatározatban szerepel, hogy a rendezési jog elnyerése esetén a budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztosnak előterjesztést kell készítenie a vizes világbajnokság rendezési költségeinek bemutatásáról az emberi erőforrások miniszterének segítségével.

EZ AZONBAN NEM LESZ KÖNNYŰ FELADAT, HISZ A 2017-ES VÉBÉ IS FOLYAMATOSAN DRÁGULT, MÉG AZ UTÁN IS, HOGY VÉGET ÉRT AZ ESEMÉNY. AKKOR EREDETILEG 25 MILLIÁRDRA BECSÜLTÉK A KÖLTSÉGEKET, AMI VÉGÜL JÓVAL MEGHALADTA A 100 MILLIÁRD FORINTOT.

 






A kormány most a pályázat elkészítésére 84,1 millió forintot biztosít a költségvetésből, a FINA pedig várhatóan majd júliusban fog dönteni a nyertes helyszínről.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top