Politika

Nem jön össze Orbán terve: teljes átrendeződés az ellenzéki oldalon – gyökeres változások várhatóak!

Pestibulvar.hu

Közvélemény-kutatást végzett a ZRI Závecz Research, amit a hvg.hu ismertetett. 1000 főt kérdeztek meg telefonon április 15-e 25-e között, a reprezentatív felmérésben pedig az eddig megszokottól eltérően most konkrétan a EP választásra kérdeztek rá, azaz május 26-án kire fogják leadni a voksukat.






 

Az eredmény pedig teljes ellenzéki átrendeződést mutat az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest, ugyanis egyértelműen az MSZP lett a legerősebb ellenzéki párt, a második helyet pedig a szintén balodali DK szerezte meg,

ÍGY EGYÉRTELMŰVÉ VÁLT, HOGY A FIDESZT BAL OLDALRÓL LEHET LEVÁLTANI.

 

A Jobbik nagyon erősen visszaesett 6 százalékra, amely a fele a szocialisták támogatottságának. Valószínűleg az is benne van ebben az eredményben, hogy a Jobbik még mindig nem tudja lemosni magáról az EU ellenes múltját, így ebben a szavazásban kevesebb voksra számíthat. Az LMP mélyrepülése úgy tűnik nem áll meg, folyamatosan a bejutási küszöb alá mérik, így elképzelhető, hogy nem jut EP mandátumhoz, míg a Momentumnak egyre nagyobb rá az esélye.

A felmérés szerint az EP-választáson biztos szavazó pártválasztók körében

  • a Fidesz 57 százalékon,
  • az MSZP 12 százalékon,
  • a DK 11 százalékon,
  • a Jobbik 6 százalékon,
  • a Momentum 5 százalékon,
  • az LMP 4 százalékon,
  • a Kétfarkú Kutya Párt 2 százalékon,
  • a Párbeszéd, a Mi Hazánk és a Liberálisok 1-1 százalékon állnak.






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top