Politika

Elfogyott a cérna a bíráknál, melegebb éghajlatra küldték Kövért

Forrás: azoreg.hu

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke a múlt héten a magyar bírák függetlenségét garantáló törvény 150. születésnapján beszédnek álcázva közölte az ott megjelentekkel, mi az elvárás az igazságszolgáltatás felé, és nyíltan nekik szegezte a kérdést:






“KINEK AZ OLDALÁRA ÁLLNAK: AZ ÁLLAMOT VÉDŐK ÉS ÉPÍTŐK, VAGY AZ ÁLLAMOT TÁMADÓK ÉS ROMBOLÓK OLDALÁRA?”

 

Senkinek nem lehet kétsége affelől, hogy ebben a végletes leegyszerűsítésben kik védik az államot, és kik azok, akik le akarják rombolni. Nem volt ez más, mint nyílt politikai nyomásgyakorlás. Azonban a legnagyobb bírákat tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Magyar Bírói Egyesület, kiadott egy tiltakozó közleményt, amiben egyértelműen kiállnak a bírói függetlenség mellett:

„semmilyen ideológiai színezetű támadást, semmilyen burkolt vagy nyílt befolyásolást, de az ilyen tartalmú gondolatokat sem fogadhatjuk el. Ezt minden bírónak határozottan és egyértelműen vissza kell utasítania.”

 






Egyebek mellett csalódottságuknak adtak hangot, hogy

„AZ ÜNNEP APROPÓJÁN ÍGY NEM ÉPÍTETT, NEM MÉLTATOTT, HANEM MEGFOGALMAZTA A BÍRÓI KARRAL SZEMBEN TÁMASZTOTT MAI POLITIKAI ELVÁRÁST.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top