Politika

Orbán veje kastélyt vett, az adócsomag meg ajándékot rejt!

A kormányfő vejéhez köthető kastélyvásárlás, illetve a jegybanki alapítványok ingatlanügyeinek tükrében különösen érdekes egy paragrafus, amely az adócsomagban bújik meg. Ez hatalmas adókedvezményt kínál a műemlékek üzemeltetői, felújítói számára.






 

Százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd forint összegig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége jövőre a társaságiadó-alapból, ha a parlament elfogadja a 2017-es adócsomagot. Az erről rendelkező paragrafust érdeklődésünk nyomán Siklós Márta adószakértő szúrta ki. A részletekről szólva lapunknak elmondta azt is, mindehhez még arra sincs szükség, hogy a kedvezménnyel élő vállalkozás az épület tulajdonosa legyen. Elég hozzá az is, ha a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője vagy bérlője. A Leitner+Leitner Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. szakértője hozzátette, azok is részesülhetnek ebben a kedvezményben, akik a pénzt adják a felújítási munkákra. De jól járnak azok is, akik nem felújítanak egy műemléki épületet, hanem csak üzemeltetik. Ők az üzemeltetés fejében legfeljebb ötven százalékkal csökkenthetik társaságiadó-alapjukat.

 

Az adószakértő meglátásán kívül érdekes az a mellékletkiegészítés is, ami arról szól, hogy ha magánszemély a felújító vagy karbantartó, akkor az érdekkörébe tartozó társas vállalkozás erre a célra szánt adománya illetékmentességet élvez. Azaz, aki megfelel a tervezett jogszabályban foglaltaknak, a saját cégei között illetékmentesen tudja járatni ezeket az összegeket.

 






A magyarországi kastélyok, műemléki épületek üzemeltetetésének és felújításának elősegítése kétségtelenül fontos társadalmi cél, amelyre nem ördögtől való pénzt áldozni. Felvetődhetnek ugyanakkor kérdések az időzítéssel kapcsolatban. Mint arról már lapunk is beszámolt a 444.hu portál közlése nyomán, a műemlékvédelem alatt álló turai kastély, a körülötte elterülő többhektáros, ősfás parkkal együtt például úgy váltott tulajdonost, hogy a személyes kapcsolatok, az üzleti érdekeltségek és egy illetékbefizetési igazolás tanúsága szerint a tranzakció hátterében minden bizonnyal Orbán Viktor miniszterelnök lányának férje, Tiborcz István áll. Sajtóinformációk szerint a területen ugyanakkor már el is kezdődtek a munkálatok, a kertrendezést tekintve legalábbis biztosan.

 

Ugyancsak kérdéseket vet föl a javaslat időzítése kapcsán az is, hogy a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) tartozó, 28 milliárd forint alaptőkével létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) kutató- és oktatási központot alakít ki a budai Várnegyedben. Két ingatlant is vásároltak erre a célra, és természetesen mindkettő műemlék. Az egyik az Úri utca 72. szám alatt található épület, amelyhez jelentős pincerendszer is tartozik. A másik a régi budai városháza épülete, ahol az oktatásra szánt helyiségek mellett a hírek szerint borbolt is helyet kap majd. Ennek az épületnek a renoválási munkáiban a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségeihez sorolt Magyar Építő Zrt. és az egykor Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. vesz részt, utóbbi a világítás megújításáért felel.

 






Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az adócsomag e részét kizárólag a jegybank és a kormány érdekeltségi körébe tartozó személyek érdekében alkották meg, mindenesetre érdekes, hogy mégis pont most, és ilyen hatalmas összeggel támogatják a hasonló épületekről való gondoskodást. Ezzel kapcsolatban meg is kerestük a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztályát, lapzártánkig azonban még nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a változás az országban rengeteg műemléki védelem alatt álló épületet érint, jelentősen megkönnyíti az önkormányzatok dolgát is, ha felújítani szeretnének, mivel ezek igen költséges munkák.

Forrás: MNO | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top