Politika

Magyar csoda: félmilliós fizetésből, kétmilliós törlesztőrészletet fizet a politikus!

Újabb pénzügyi rejtélyre bukkantunk az egyik politikusnál! Ezúttal Győrffy Balázs fideszes képviselőnél nem jön ki a egyenleg, akárhogy is számolgatjuk. 

 

Ő ugyanis 190,6 millió forintos tartozást vallott be nyilatkozatában, amelyet sehogy sem értünk, hogy hogyan tudja törleszteni. Ráadásul ebben még nincs benne az év végi árverésen 89 millióért elnyert állami földekre felvett kölcsön, amelyet, mint korábban a Blikknek elmondta, hitelből fog finanszírozni.

Erre 71 millió forintnyi államilag támogatott kedvezményes hitelt tud felvenni, vagyis a politikus összadóssága elérheti 261,6 millió forintot.

 

Igen ám, de a képviselői va­gyon­nyilatkozatában feltüntetett jövedelmei a törlesztőrészlet töredékére elegendőek. Győrffy képviselői fizetése nettó 507 ezer forint, ehhez havi 30 ezer forintnyi őstermelői bevétel járul. Ezt egészíti ki a tavaly kapott 197 ezer forintos agrártámogatása, amely havi szinten 16 ezer forinttal járulhat hozzá a törlesztésekhez.

Ehhez még hozzáadhatjuk az újonnan szerzett földjei után járó havi 790 ezer forintnyi területalapú támogatást, valamint az árverési földek után a jelen állás szerint havi 85 ezer forintnyi bérleti díjat. Ez összesen 1 millió 428 ezer forint bevétel havonta.






 

Nem kevés egy átlagembernek, de a törlesztőrészlet egy ekkora hitelnél a lehető legkedvezőbb kondíciókkal számolva is (1,95 százalékos kamat a földárverésen elnyert földekre, 4 százalék a többire) 2 millió 173 ezer forint lenne, mégpedig húszéves futamidő esetén.

Egy ilyen törlesztő esetén pedig minimum nettó 3 millió 621 ezer forint igazolt jövedelemmel kell rendelkeznie az adósnak egy 2014-es jegybanki rendelet szerint. Elképzelhető persze, hogy Győrffy felesége sokkal jobban keres, mint a politikus férje, és fizetése a nettó kétmillió forintot meghaladja, de róla semmit sem tudni.

 

És ha pár év múlva elmozdul az alapkamat a jelenlegi rekordalacsony szintről, akkor ez a jövedelem sem biztos, hogy elegendő lehet a megugró törlesztők fizetésére.

 

 






 

Győrffy Balázs lapzártánkkor válaszolt, amely szerint földvásárlásra vett fel hitelt. Ezt pedig a termőföld által megtermelt jövedelemből kívánja visszafizetni.

A szakértő sem érti

A hitelszakértő szerint a fedezet becsült értékének legfeljebb 70 százalékát szokták meghitelezni a pénzintézetek.

 






– Egy 190 millió forintos hitelnél 270 milliót el kell érnie a fedezet értékének. A bankok azonban nem szeretik a földet fedezetként elfogadni, mivel nehezen lehet értékesíteni – mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője.

 

Forrás: http://www.blikk.hu/ | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top