Politika

Ha már kórházban van, Ön ráfaragott: Kásler az egészséges életmódban látja az egészségügy válságának megoldását

168ora.hu

A betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam  meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni – mondta Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak






 

Az emberi erőforrások minisztere a lap szombati számában megjelent interjúban kifejtette, ki kell iktatni az életünkből azokat a tényezőket, amelyek betegséghez vezetnek: a kémiai, fizikai, biológiai károsító tényezőket, a rossz életmódbeli szokásokat, a helytelen táplálkozást.

 

Hozzátette, hogy ebben rendkívül fontos szerepe van a nevelésnek, a szemléletváltásnak. A program elsősorban a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A betegségek jelentős hányada megelőzhető az egészséges életmóddal, a helyes táplálkozással, a rendszeres testmozgással, ennek igényét már óvodás, kisiskolás korban ki kell alakítani a gyerekekben.






 

A miniszter az egészségügyi szűrőprogramokkal kapcsolatban fontosnak tartja a felvilágosítást, és hogy a szűrőprogramok könnyen elérhetőek legyenek. Hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz, hogy a rizikócsoport tagjai részt vegyenek ezeken a vizsgálatokon, de az embereknek maguknak is fel kell ismerniük, hogy mindez értük van, mert a betegségek korai felismerése és kezelése jelentősen javíthatja az életkilátásokat és megmentheti az életüket.

 

A miniszter a lapban szólt arról is, hogy a magyar népesség egészségi állapotát jelző mutatók uniós összehasonlításban még mindig kedvezőtlenek, azonban több egészségmutatóban sikerült pozitív irányú elmozdulást elérni az utóbbi időszakban. Példaként említette, hogy bár a születéskor várható élettartam közel öt évvel alacsonyabb nálunk, mint az Európai Unió átlaga, 2012-höz képest a magyar férfiak születéskor várható élettartama egy évvel, a nőké 11 hónappal nőtt, és ezzel párhuzamosan jelentősen hosszabbodott az egészségben eltöltött évek száma is.






 

Nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a 2010-es kormányváltás óta hatvan százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkezők aránya, de 2015-höz képest harminc százalékkal kevesebb ápoló távozott. A Magyarországon dolgozó orvosok száma 2010-ben 33.943 volt, 2017-ben 39.132, ami több mint ötezer fős növekedést jelent. A négy orvosi egyetem 2010-ben 1040 oklevelet adott ki, míg 2017-ben már 1521-et.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top