Politika

Soros György mellett az Orbán-kormány is pénzeli az alapítványt, amelynek alapítója újfasiszta diktátornak nevezte Orbánt

Fotó: Minsizterelnökség

Közös projektben érdekelt az Egyesült Államokban a magyar kormány és Soros György: egy konzervatív amerikai think tank (tanácsadó szervezet) legnagyobb támogatói közé tartoznak – írja a Népszava.






 

Már két éve leplezte le a kormányközeli 888.hu, hogy az azóta elhunyt tekintélyes arizonai republikánus szenátor, volt elnökjelölt, John McCain alapítványát Soros György is támogatja. A McCain Nemzetközi Vezetőképző Intézet viszont időközben a konzervativizmus jelentős intézményévé vált, amelynek vezetőképző programjába a világ számos pontjáról, így Magyarországról is toboroznak hallgatókat.

 

A McCain Institute honlapja a legfontosabb, azaz legalább 100 ezer dollárt (nagyjából 30 millió forintot) adományozó támogatók listáján tünteti fel a The Hungary Initiatives Foundation (THIF) nevű szervezetet. Ezt az alapítványt költségvetési pénzből – 15 millió dollár, azaz 4,5 milliárd forint alaptőkével – hozta létre az Orbán-kormány, a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kulturális és oktatási kapcsolatok ápolására, de a valóságban politikai PR-tevékenységet is végez, kongresszusi tagoknak és politikai szervezeteknek folyósít támogatásokat az USA-ban.

 

A THIF kuratóriumát April H. Foley volt budapesti amerikai nagykövet, Fellegi Tamás, az Orbán-kormány korábbi fejlesztési minisztere, Edith K. Lauer, a Magyar Amerikai Koalíció elnöke, George Pataki, New York állam volt kormányzója, és Kurt Volker, a Trump-kormányzat jelenlegi ukrajnai különmegbízottja alkotja.






 

Soros György a magyar kormányhoz hasonlóan McCain alapítványának legbőkezűbb adományozói közé tartozik.

John McCain 2014-ben újfasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort

– emlékeztet a Népszava.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top