Politika

Halálra trollkodták Orbánt Trumpék – magyar vezetőt így még nem aláztak meg az amerikaiak

Pestibulvar.hu

Ekkora diplomáciai pofont rég kapott a magyar kormányfő.






 

Mint arról korábban beszámoltunk, sok-sok puncsolás, zsarolási kísérlet és még ennél is szánalmasabb próbálkozás után Orbán Viktor végre meghívást kapott május 13-ára a Fehér Háztól. Egyelőre még kérdéses, hogy pontosan miről fog tárgyalni a miniszterelnök Donald Trumppal, de egyvalami már most, a találkozó előtt egy héttel is biztosnak látszik:

TRUMPÉK ALAPOSAN MEG TERVEZIK SZIVATNI ŐT.

 

444 szerint ugyanis kiderült, hogy nemcsak Orbán kapott 13-ára meghívást az amerikaiaktól, hanem az a Márki-Zay Péter és Kész Zoltán is, akik az utóbbi hónapokban máson sem tevékenykedtek, minthogy megpróbálják megtalálni szerte az országban a legesélyesebb jelölteket a Fidesszel szemben.

A tervek szerint Márki-Zayék részt fognak venni a German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén, találkozni fognak a Helsinki Bizottsággal és az amerikai külügyminisztériummal is. A hódmezővásárhelyi polgármester előre közölte, hogy

NEM FOGJA VISSZAFOGNI MAGÁT, TÁJÉKOZTATNI FOGJA AZ AMERIKAIAKAT ORBÁNÉK PISZKOS ÜGYEIRŐL.

 






Nehezen tudnánk elképzelni, hogy a két találkozó időpontja csak véletlenül esik egybe, sokkal inkább valószínű, hogy Trumpék üzenetet akartak vele küldeni Orbánéknak. Az pedig így hangzik: egy percig se higgyék, hogy ők fogják fújni a passzátszelet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top