A 45 éves férfi a VIII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének tagja volt. A sértett 2015-ben a vádlottól szerzett tudomást a kerületben induló házfelügyelői programról, amelyre eredményesen pályázott, és ily módon bérelhetett egy házfelügyelői lakást is.
Az önkormányzati képviselő 100.000 forintot kért a házmestertől, azt állítva, hogy neki köszönheti a házfelügyelői állását. A férfi ezt megfizette.
A vádlott 2016-ban több ízben megfenyegette a házfelügyelőt, ha nem fizet neki ismételten, akkor megakadályozza, hogy a házfelügyelői és a lakásbérleti szerződését meghosszabbítsák. Amikor nem jutott pénzhez, akkor a sértett megbízásának és a lakásbérletnek a megszüntetését helyezte kilátásba. Az újabb pénzátadásra már nem került sor, a vádlott mandátuma pedig megszűnt.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A 24.hu információi szerint a zsaroló Fidesz-KDNP volt képviselője volt, aki a politikusi munkája mellett az egyik kormánypárti televízió riportereként is ténykedett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.