Politika

Beintett a Kórházszövetség a kormánynak, nem kérnek a terveikből

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter

Megválasztása után, a következő három évben Ficzere Andrea vezeti majd a Magyar Kórházszövetséget. Nem várt sokáig, a Világgazdaságnak adott interjújában rögtön üzent az egészségügyért is felelős Kásler Miklós miniszternek.






 

Az interjúban kifejtette, hogy a “betegellátás valós költségeken alapuló finanszírozására lenne szükség annak érdekében, hogy a betegek mindenhol biztonságos, magas szintű ellátást kapjanak.”

KANCELLÁROKRA VISZONT SEMMI SZÜKSÉG SINCS.

 

E mellett elmondta, hogy az állami és magánellátást is tisztán és korrekten szét lehetne választani finanszírozási oldalról, ami tovább fehérítené az ágazatot, és a betegek is jól járnának vele.

Az interjúból egyértelműen kiderül, hogy az óriásira duzzadt kórházi adósságállomány nem a kórházi vezetők, vagy az ott dolgozók hibája, hanem egyszerűen az állam nem fizeti ki azt az összeget, amibe a gyógyítás ténylegesen kerül.






 

A legkritikusabb problémának az egészségügyben a humán erőforrás helyzetét véli, a szakdolgozók hiánya továbbra is súlyos problémát okoz, az elvándorlást pedig csak egy korrekt bérrendezéssel lehet megállítani. Érdekes módon ez a betegek és orvosok véleményével is egyezik, hiszen mindenki azt szeretné, hogy az orvosok és ápolók hálapénz nélkül is tisztességesen, a tudásuknak megfelelő életet tudjanak élni, a betegeknek pedig ne kelljen az utolsó fillérjüket is hálapénzes borítékokba rakosgatni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top