Politika

Ezt a választ olvasva még a legnagyobb Orbán-hívőnek is kinyílik a bicska a zsebében!

Fotó: MTI/EPA

A téli időszakra vonatkozó kilakoltatási moratórium április 30-án járt le, így az a zsámboki 9 gyerekes család, melyet a Magyar Hang mutatott be, közel került ahhoz, hogy elveszítse otthonát és elvegyék az anyától a 8 még kiskorú gyermekét.






 

Fazekas-Simon Krisztinának az első férjétől 8 gyermeke született, aki rendszeresen bántalmazta őket, végül elszökött gyerekeivel együtt, majd lakhatási gondok miatt kénytelen volt visszatérni hozzá.

 

A telken melyen élnek két ház áll, a hátsó házat még alkoholista volt férjével építette közösen Krisztina hitelből. Mivel jelzálog van az ingatlanon így most a telken lévő két házat elárverezik. Mindkét ház egyedüli tulajdonosa a volt férj és adóstárs. A férfinek nincs bejelentett munkahelye, így a részleteket se tudta fizetni és a gyerektartást se.

A házakra május 5-ig lehetett licitálni, melynek kikiáltási ára 7,5 millió forint volt. Ezt az árat hárman is megadták volna, de kicsúsztak a határidőből, így a család kapott egy hónap haladékot. Krisztináék házat szeretnének majd venni és megpróbálnának megegyezni a végrehajtóval a fennmaradó tartozás részletfizetéséről is, ősztől pedig szeretne a gyes után műkörmösként dolgozni.

HA AZ ÁRVERÉS LEGKÖZELEBB SIKERESEN LEZÁRUL, A VÉGREHAJTÓ SZÓLNI FOG A GYÁMÜGYNEK, HOGY A GYEREKEK VESZÉLYEZTETETTEK, TEHÁT A CSALÁDNAK ADDIGRA KELL VALAMI MEGOLDÁST TALÁLNIA.

 

lap azt írja, hogy a családanya két hónappal korábban levelet írt Orbán Viktornak, melyre kedden érkezett meg a válasz:

“Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írják a levél bevezetéseként, majd felhívják a figyelmet arra, hogy a vonatkozó “kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik”.






 

A levélben azt javasolják a 9 gyerekes anyukának, hogy próbáljon megoldást találni volt férjével közösen, valamint kérjen önkormányzati bérlakást vagy házat. Az asszony igényelt is, viszont nem kapott se lakást se házat, mivel az önkormányzatnak nincs a birtokában egy sem. Zsámbok polgármestere a lap megkeresésére, melyben arra lettek volna kíváncsiak, hogy milyen lehetőségei vannak a családnak, március 12 óta nem válaszolt.

 

A miniszterelnök válaszlevele végül ezzel zárul:

“ŐSZINTÉN SAJNÁLJUK, HOGY A TÁJÉKOZTATÁSON TÚL NEM LEHETTÜNK A SEGÍTSÉGÜKRE. HELYZETÜKET ÁTÉREZVE, EZÚTON KÍVÁNUNK ÖNÖKNEK MINISZTERELNÖK ÚR NEVÉBEN KITARTÁST ÉS TOVÁBBI MINDEN JÓT!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top