Politika

A Matolcsy család “csak” a szerencsének köszönheti, hogy nem jutott csődbe

nol.hu

Még március közepén jelentette be a Matolcsy György által vezetett jegybank, hogy végelszámolást rendel el a Növekedési Hitel Banknál, melyet Matolcsy unokatestvére, Szemerey Tamás vezetett.




KORÁBBAN MÁR KIDERÜLT, HOGY AZ NHB A MATOLCSY CSALÁD HÁZIBANKJAKÉNT ÜZEMELT, MIVEL A JEGYBANKELNÖK MINDKÉT FIÁNAK EZ A PÉNZINTÉZET ADOTT IGEN KEDVEZŐ KÖLCSÖNT.

 

Matolcsy Máténak 90 milliós hitelt biztosított, hogy luxusvillát tudjon venni, ráadásul úgy, hogy a jegybankelnök fiának a kölcsönt felvevő cége veszteséges volt, a forgalma pedig csak a hitelösszeg 1/13-ad részét tette ki.

Valamint, szintén ennél a banknál kapott kölcsönt a másik Matolcsy fiú is, Matolcsy Ádám, aki így sikeresen tudott venni magának egy bútorgyárat.

A JEGYBANKELNÖK MINDKÉT FIA ÉPP IDŐBEN VÁLTOTT BANKOT, PONT MIELŐTT APJUK FELÜGYELETI BIZTOST RENDELT KI AZ NHB-HOZ

– derítette ki a 24.hu.

Matolcsy Ádám két héttel apja intézkedései előtt nyitott új számlát egy másik banknál, Matolcsy Máté pedig hasonló ütemérzékkel ment át még testvére előtt egy nappal a bedőlni készülő NHB-tól a Gránit Bankhoz.




 

A hirtelen bankváltást Matolcsy Máté azzal magyarázta, hogy szüksége volt a cégének egy új bankszámlára és a sok remek ajánlat közül a Gránit Bank ajánlatát fogadták el, mivel ez nyújtotta számukra a legjobb konstrukciót. Valamint hozzátette, hogy semmilyen összefüggés nincs döntése és az NHB korábbi helyzete között. A szerencsés bankváltás csak a véletlen műve.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top