Politika

Korán örült a Fidesz – nem fognak tudni csalni a választáson

EP President meets with Viktor ORBAN - Prime Minister of Hungary

A napokban azzal volt tele a sajtó, visszakövethetően kormányzati médiumok által gerjesztve, hogy csak 1500 szavazóköri biztost állítottak az ellenzéki pártok a 10 ezer szavazókörben.




 

Sajnos a hírt átvette a független média is, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy május 17. a nevek leadási ideje, és elkezdték magyarázni, hogy passzívak az ellenzéki szavazók, teljes az érdektelenség, meg különben is már az aktivisták nem hajlandóak 13-14 órát rászánni a pártjukra.

 

Győri sajtótájékoztatóján azonban Ujhelyi István bejelentette, hogy

TÖBB MINT 5000 DELEGÁLTAT KÜLD AZ MSZP

a szavazókörökbe, ezzel lefedve a szükséges létszám felét. Ezzel a számmal az MSZP adja a legtöbb szavazóköri biztost az ellenzéki pártok közül. Ujhelyi úgy fogalmazott: ahol az ellenzéki pártok nincsenek jelen, „ott bármi előfordulhat”. A szocialista politikus azt is hozzáfűzte a bejelntéséhez, hogy úgy tudja, a többi ellenzéki párt is gyűjti a holnapi határidőig a delegáltjait.




 

Az előzetes hírek szerint ebben van koordináció a pártok között, tehát valószínű, hogy a Demokratikus Koalíció és a Jobbik delegáltjaival együtt szinte minden szavazókörben lesz olyan személy, aki szóvá tudja tenni, ha a Fidesz javára születnének jogszabály ellenes döntések, illetve részt tudnak venni a szavazatszámláláskor, felügyelve azt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top