Politika

Megzsarolták Orbánt? Ha ez így van, nem csak a hazájával, de az életével is játszik!

Forrás: Kisbenedek Attila/AFP/Getty Images

Nem semmi hétvége volt, ami a szomszédban történt az bizony intő jel mindenkinek, és valljuk be, ezt bizony igazi európai módon kezelték az osztrákok. Nem taknyoltak, hogy majd akkor Heinz-Christian Strache alkancellár lemond, meg visszavonul, és majd valaki más, és bla bla bla.




 

Kiírták az új választást. nem szaroztak, tiszta vizet kell önteni a pohárba. Talán azért is döntöttek e mellett, mert érzik, ez a történet itt nem fog megállni.

 

Az FPÖ-nek eddig nem volt nyílt orosz kapcsolata, nem úgy mint Le Pen-nek, vagy éppen Salvininek, Orbánról már nem is beszélve, aki nem párt, hanem állami szinten áll kapcsolatban Putyinnal, ráadásul személyes egyeztetések során. Bár mondjuk az engem elgondolkoztat, hogy

HABONY ÁRPÁDRÓL IS IBIZÁN KÉSZÜLTEK ÉRDEKES VIDEÓ FEVÉTELEK, CSAK ÚGY MINT STRACHERÓL.

 

És persze véletlenül pedig bekerült a bár promóciós videójába is, csak hogy tudja: RÓLA IS VANNAK FELVÉTELEK! Természetesen az EP választások előtt egy héttel való megjelenés sem véletlen. Ez keményen oda fog vágni az alakulófélben lévő szélsőjobbos európai csoportosulásnak. Mert ahogy Kruz mondta, “Ami sok, az sok!”  Lehet, sok szavazó nem szereti az EU-t, vagy nem ilyennek szeretné látni az uniót, de odáig nem menne el, hogy az általuk megválasztott párt vezetők kilóra adják el az oroszoknak a saját szülőföldjüket is.

 

Nagy kérdés, hogy hol lesz a történet vége. Az tiszta és világos, hogy az akció mögött igen jól szervezett és pénzelt csapat állt, hosszas előkészítés után. Azt nem lehet tudni, hogy kinek a csapata volt. Ha az orosz titkosszolgálat készítette, és hozta most nyilvánosságra a felvételeket, akkor az bizony üzenet.




 

Nem kis valószínűséggel Orbánnak, vagy legalalábbis neki is. Ugyanis Orbán az -egyedül az európai szélsőjobb szereplői közül- aki nem csak kapni tudott már eddig Putyintól, hanem adni is. Az egész videó arra erősít rá, amit Simicska állított Orbánról, mikor az RTL KLub áráról érdeklődött nála:

“NEM BAJ, MEGVESZI MAJD NEKEM A ROSZATOM!”

 

Azt látjuk, ha nem is az RTL KLubot, de szinte minden más médiát megvett Orbán, most már sejtjük, kinek a pénzéből.

A bajok pedig itt kezdődnek. Ugyanis PAKS II. nemcsak, hogy nyögvenyelősen indult, de haladni is elég döcögősen halad, az orosz hitelt meg gyorsan kiváltottuk, nehogy túl sokba kerüljön. Sokan azt pletykálják, hogy a milliárdok elköltése után, lehet semmi sem lesz PAKS II.-ből.

 

A Trumppal való találkozónak is voltak következményei. Ugyan nem robbantotta fel az internetet a hír, de David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete azt közölte az orosz titkosszolgálat fedőszervének tartott Nemzetközi Beruházási Bankról, hogy: „biztosította a kormány, hogy bizonyos mentesség, ami a bankot illeti, nem lesz úgy, vannak különböző elvárások e tekintetben és ezek meg fognak valósulni, nem lesz diplomáciai mentességük”.

 

Emlékszünk még? Március elején Orbán az országgyűléssel mondatta ki az igent a mindenre kiterjedő mentességről.

Ezt rúgta most fel a Trumppal való négyszemközti találkozó után, fű alatt.

 

Itt szakadhatott el a cérna Putyinnál, Sztálin óta az oroszok nem a pávatánchoz vannak szocializálódva, más módszerekkel intézik az ügyeiket. Orbán, ha róla is csak videó kerül ki, amint éppen árulja a hazáját, még jól is jár.

10-15 ÉVET LETÖLT HAZAÁRULÁSÁRT, MAJD ELMEGY A FELCSÚTI ÖREGFIÚK CSAPATBA JÁTSZANI.

 




Ha azonban Putyin hívja teázni, akkor keményebb a helyzet. Ott gyakran kerül a teába cukor helyett polónium. Orbán helyében inkább vinnék magamnak termoszban ha hívják, biztos ami biztos.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top