Politika

Amerikai egyetem rántotta le a leplet, mi van Orbán győzelmének hátterében

forrás: nepszava

Isabela Mares a Yale politikakutatója a Comparative Politics című folyóiratban publikált egy tanulmányt, ami ugyan a 2014-es, kétharmados Fidesz-győzelmet eredményező parlamenti választáson tapasztaltakra épül, de a helyzet a tegnap lezajló választáson ennél csak rosszabb lett.




“A MAGYAR POLITIKUSOK SZÁMOS TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ VÁLASZTÁSI STRATÉGIÁT – BELEÉRTVE A KÖZVAGYONHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉST – ALKALMAZTAK, HOGY BEBIZTOSÍTSÁK GYŐZELMÜKET”

– olvasható a tanulmányban. Aztán részletesen taglalja, hogy olyan kampánymódszereket találtak, amik a fejlődő országokran, Afrikára és Latin-Amerikára jellemző. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy olyan területeken hasított kimagaslóan a Fidesz tegnap is, ahol afrikai és latin-amerikai körülmények  és viszonyok vannak, jellemzően leszakadó kis falvakban.

 

Ami azonban Magyarországra különösen jellemző, amit megfigyeltek, az állami források használata. A tanulmány fontosnak tartja kiemelni a  2010-ben bevezetettt közmunkaprogramot.

A KÖZMUNKÁT A HELYI POLGÁRMESTEREK ELLENŐRZIK, ÍGY ŐK IRÁNYÍTJÁK A JAVAK ELOSZTÁSÁT.

 

Így tulajdonképpen a kistelepülési polgármesterek a közmunka megvonásával való fenyegetéssel és  ajándékcsomagokkal, tüzifával esetlegesen készpénzzel együtt tudják manipulálni a kiszolgáltatott rétegek szavazatát.

 




Young és Mares a Magyarországon működő klientizmusnak négy típusát különböztette meg:

  • a szavazatvásárlást,
  • a közpénz felhasználását a szavazatokért cserébe,
  • az előnyök megvonásával való fenyegetést,
  • a nem állami szereplők által alkalmazott gazdasági kényszert.

 

A felméréshez 93 falut vizsgáltak három megyében és arra jutottak, hogy a megkérdezettek 5-7 százaléka átélte a fent említett négy jelenség valamelyikét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top