Politika

Embervásár volt Miskolc szegény negyedében: 5000 Ft volt egy szavazat! (videó)

thehungariantimes.hu

Egy csendes vasárnaphoz képest nagy volt a forgalom a Lyukóvölgyi Közösségi Ház előtt. A tömeg ezúttal nem tanfolyamra vagy kulturális programra gyűlt. A legszegényebb miskolci városrész legszegényebb utcáinak szavazóköre itt működik. Az intézmény előtt pedig vásár van – embervásár, ahol a helyiek szerint ötezer forint volt egy szavazat ára. 




 

A bejárat előtt nagy darab, felkarra erősen kigyúrt, más testtájakra azonban láthatóan kevesebb figyelmet fordító fiatalember áll egy kinyomtatott táblázattal a kezében.
Az érkezők nagy része fegyelmezetten lejelentkezik nála, mielőtt bemenne demokratikus jogait gyakorolni.

 

A rejtélyes adminisztrátor gyorsan kiszúrja, hogy kamerázunk, így odalép hozzánk, és közli: reméli, ő és társai nem lesznek rajta a videón.

Egy helyi asszony felháborodottan meséli, hogy idefelé úton, a buszon tömött szatyrokkal arról értekeztek egymással az emberek:

“Azér’ megérte elmenni szavazni, jöl jött ez az ötezer forint, jól be tudtunk vásárolni”


Hozzáteszi: azt hallotta, a voksért járó pénzt a közösségi ház mögött osztják.
De csak akkor, ha az iksz a Fidesz-KDNP logója mellé került.




 

Gyorsan odakanyarodunk. Az út szélén velünk szemben is alaposan felpakolt családok jönnek. Majd’ mindegyiknél Coop-os szatyor – holott a közelben egyetlen Coop bolttal sem találkoztunk.

 

Amikor meglátják a kamerát, mintha vezényszóra tennék: mindenki a kerítés felé fordul. Háttal álló férfiak, nők, gyerekek sorfala előtt haladunk el. Néhányan hátra-hátra sandítanak. Senki sem szól egy szót sem, de az arcokról süt a keserű daccá merevedett szégyen: “igen, gádzsók, mifelénk így megy ez! Kamerázzatok csak, le van szarva, de ma legalább jól laknak a gyerekek!”

 

Távozóban az autóból még egyszer rögzítjük a közösségi ház előtt listával a kezében álló strázsamester lelkiismeretes munkavégzését. Ő valószínűleg nem érzi magát annyira fotogénnek, mert búcsúzóul eddig számunkra ismeretlen fenyegetéssel gazdagítja szókincsünket:

“Minket kamerázol?! Mingyá’ kidobom az agyadot!”




Legalább ma is tanultunk valamit – nyugtázzuk hazafelé az úton. A magyar rögvalóságról egészen biztosan…

Forrás: Alfahír | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top