Politika

Orbán: Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra…

thehungariantimes.hu

A Bild című német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel A Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív címmel. 




A kormányfő elmondta: azért kezdeményezett népszavazást, hogy megakadályozza az uniós jogot sértő EU-kényszerkvótát. Véleménye szerint nem lehet az emberek feje felett a jövendő nemzedékek életét nagyban megváltoztató döntéseket hozni, a befogadási kvóta pedig megváltoztatná Magyarország és Európa nemzetiségi, kulturális és vallási profilját – tette hozzá. Kiemelte: “döntésem nem Európa ellen szól, hanem az európai demokrácia védelméért”.

 

Európa a nemzeti érdekek összességéből jön létre, és az Európa-politika nem állhat az egyes országok érdekeivel szemben – szögezte le arra a kérdésre, hogy számára fontosabbak-e a nemzeti érdekek Európánál. Arra a kérdésre, tönkremehet-e Európa, amely Helmut Kohl volt német kancellárnak szívügye volt, egyebek között kifejtette, hogy Kohl tanítványai közé sorolja magát. Most a “brüsszeli káosz és a unió lebénulása” fenyeget – mondta a politikus.

A magyar miniszterelnököt leginkább az zavarja, hogy Brüsszel eltűri a “szerződésszegés kultúráját”. A kérdésre, osztja-e Robert Fico szlovák kormányfő azon nézetét, hogy a németek diktátumot adtak a menekültkérdésben, azt válaszolta: nem beszélne diktátumról, ugyanakkor a “Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív”, és ez a “migrációs válság jelenlegi káoszában nagy probléma”, hiszen a németek és “mi, közép-európaiak őrizzük Európa alapértékeit”, a keresztény-zsidó világképet, a megbízhatóságot, hogy a szerződéseket mindig betartják.




Most a vita helyett összetartásra lenne szükség, kiváltképp azért, mert Brüsszelből “egész más jelzések érkeznek: multikulti, rendetlenség, szerződésszegés” – mondta a kormányfő. Nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a német különút felelős-e a menekültválságért, és kifejtette: a menekülthullámot a közel-keleti káosz váltotta ki, a német kancellár pedig “csak reagált erre és üdvözölte a migránsokat”, és eközben “bizonyára szem előtt tartotta népe javát”.

“Szívből kívánom Merkel asszonynak, hogy sikerüljön, amit elkezdett”, de “mi magyarok fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ne vegyünk részt ilyen kísérletekben, mert azt gondoljuk, hogy ez áll népünk érdekében” – mondta Orbán.

Kijelentette: aki tömegesen visz be országába “nem regisztrált bevándorlókat a Közel-Keletről”, az terrorizmust, bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát is importál. Magyarország a kultúrák olvasztótégelye, ahol keresztények és zsidók “együtt, és nem egymás mellett élnek”, nincsenek gettók vagy környékek, amelyeket tanácsos elkerülni, és nem fordulnak elő olyan jelenetek, mint szilveszterkor Kölnben. Hangsúlyozta: nem szeretné, hogy gyermekeinek olyan világban kellene felnőniük, amelyben “Köln megtörténhet”.




 

A kormányfő kiegészítette azt a korábban a Bildnek tett kijelentését, miszerint a magyar alkotmány első paragrafusa szerint a német kancellárnak mindig igaza van. Azt mondta: nem kell mindenben utánozni a németeket, “a német menekültpolitika nem alternatíva nélküli, de Merkel asszony alternatíváját nem látom”.

Nem “szépségversenyről” van szó, reagált arra a kérdésre, tetszik-e neki a német kancellár legnagyobb ellenfelének szerepe.

 

Arról, hogy milyen hibák vezettek Angela Merkel elszigeteltségéhez, megjegyezte: a magyar alkotmány második paragrafusa szerint “soha ne adj tanácsokat a német kancellárnak”. Szerinte az európai politika a migrációs kérdésben egyre inkább elszigetelődik, és a politikusok túl kevéssé hallgatnak a népre, nem csak Németországban.

Magyarország nem tartozik Németországnak, “kivittek vagyunk” – fogalmazott a szolidaritásról szóló kérdésre, hangsúlyozva: a magyarok nem szívesen élnek más pénzén, és nem akarják, hogy más az ő pénzükön éljen. Szerinte a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott döntés “nem legális” és ellentmond az uniós jognak. Ez az elosztási képlet egyszerűen értelmetlen és nem működik, de ezt Brüsszelben nem akarják elismerni.

 

Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget – fogalmazott Orbán Viktor Görögországról szólva. Hozzátette, hogy “szurkol” a görögöknek, “de a jogot és a törvényt nekik is be kell tartaniuk”.




A március elejére tervezett EU-Törökország csúcsról azt mondta: az EU “alázatosan koldul” a külső határok biztonságáért, ami nem jó politika, mert “Európa jövőjét és biztonságát függővé teszi Törökország jóakaratától”.

 

Brüsszel olyan ígéreteket tesz a törököknek, amelyeket az uniós tagországok nem tudnak és nem is akarnak betartani. Illúziónak nevezte azt a tervet, hogy több százezer embert átvegyenek Törökországtól és elosszanak a tagállamok között. Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra, ha ehhez hozzájárulnék – mondta Orbán.

Forrás: Napi | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top