Politika

Gyanúsítottként hallgatták ki az ötödik leggazdagabb magyart, Bige László műtrágyaóriást

Fotó: Balázs Attila | 168ora.hu

A 24.hu több forrásból is úgy értesült, hogy hétfőn a nyíregyházi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki Bige Lászlót, az ország ötödik leggazdagabb magyarját. Az Országos Rendőr-főkapitányság egyelőre nem válaszolt a portál megkeresésére, a Bige Holding nyíregyházi központjának ügyvezetői titkárságán pedig sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták az értesülést.




 

Bige László családjának sok vállalkozása van, amelyek jellemzően a Bige Holding nevet viselik, de a csoport legértékesebbje a péti Nitrogénművek.

A Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárát tavaly márciusban mintegy 300 fővel szállta meg a rendőrség és a katasztrófavédelem – a hivatalos közlés

törvénysértő hulladékgazdálkodás

gyanúját felvető akcióról számolt be, ám szakértők szerint erre a legkorszerűbb technológiával épült gyárban aligha bukkanhattak. A példátlan akcióval kapcsolatban a cég közleményben tiltakozott a rendőrségi-hatósági fellépés ellen, hangsúlyozva, hogy az erődemonstrációt egyetlen telefonhívással el tudták volna kerülni.

 

A Bige László és cégei ellen indított hajtóvadászat aztán a nagyvállalkozó nyíregyházi villájánál folytatódott. A „műtrágyakirály” akkor úgy nyilatkozott, hogy

nincs rendőri jelenlét a házánál, de szívesen várja őket.

 

Bige László neve régóta szerepel a leggazdagabb magyarok listájának elején. A legfrissebb névsor 170 milliárd forintra becsülte a vagyonát, ezzel jelenleg az ötödik.




 

A 24.hu korábban arról írt, hogy az elmúlt időszakban oligarchák vetettek szemet a Bige-birodalomra.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top