Politika

Meghátrál az Orbán-kormány: ennyire még sosem voltak nyájasak

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Csütörtök este a HírTv vendége volt Hollik István kormányszóvivő, aki egy olyan kormányt mutatott be a nézőknek, amiről még csak álmodni se mertünk Magyarországon – közölte a 444.hu.




SZERINTE A MAGYAR KORMÁNY MINDIG IS NAGYON KÖRÜLTEKINTŐ VOLT A JOGÁLLAMISÁG KÉRDÉSÉBEN, NYITOTTAK VOLTAK AZ EGYEZTETÉSEKRE, VALAMINT ARRA, HOGY VITAPARTNEREIKET ÉSZÉRVEKKEL MEGGYŐZZÉK.

 

A közigazgatási bíróságok bevezetésének elhalasztásával kapcsolatban arra volt kíváncsi a műsorvezető, hogy miért ezt vonta vissza a kormány, miközben számos más vitás ügy is van, amit módosíthattak volna.

“AZÉRT, MERT EZT EGY FONTOS KÉRDÉSNEK TARTJUK, ÉS EZ TÉNYLEG EGY OLYAN KÉRDÉS, AMIT MUSZÁJ MEGVITATNI, ÉS NEM SZERETNÉNK ÚGY BEVEZETNI A KÖZIGAZGATÁSI FELSŐBÍRÁSKODÁST, HOGY AZT NEMZETKÖZI TÁMADÁS VAGY VITA KÍSÉRI.”

– fejtette ki a kormányszóvivő.

Hollik azt is kijelentette, hogy a kormány a mostani intézkedéseit, nem nemzetközi nyomás hatására hozza meg, mivel erről szó sincs, egyszerűen azt kívánja a nemzeti érdek, hogy egy ilyen fontos intézkedés bevezetését ne kísérje vita.

 




Úgy látszik az Orbán-kormány rádöbbent, hogy semmi esélye érvényesülni az Európai Parlamentben ha nem változtat politikáján, gyorsan vett egy 180 fokos fordulatot, és bár így is csekély az esély arra, hogy bent maradhatnak az Európai Néppártban, ennek ellenére mégis mindent elkövetnek azért, hogy annak a látszatát keltsék, képesek demokratikus módon, a jogállamiság megsértése és vitás döntések meghozatala nélkül kormányozni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top