Politika

Mészáros Lőrinc belemarkolt a saját hajába, és elemelte magát a földtől

Pestibulvar.hu

Meglepő tranzakcióra lett figyelmes az mfor.hu, ugyanis Mészáros Lőrinc több milliárdos kölcsönt adott saját magának az egyik cégén keresztül.




 

A V-Híd Zrt. a nemrég megjelent mérlegében feltünteti,

A CÉG 5,79 MILLIÁRD FORINTOS KÖLCSÖNT NYÚJTOTT SAJÁT TULAJDONOSÁNAK, MÉSZÁROS LŐRINCNEK ÉS FELESÉGÉNEK.

 

A házaspár a kölcsön mellett még kivett a cégből 2,3 milliárd forint osztalékot is.

Nem tudni, mire kellhet az ország egyik leggazdagabb emberének ennyi pénz, hisz a kölcsön és az osztalék mellett a tavalyi év zárását követően a májusi közgyűlésen úgy döntöttek, hogy összesen 7 milliárdos osztalékot vesznek ki Mészárosék a cégből, amihez a nyereség mellet még az eredménytartalékhoz is hozzá kellett nyúlni.

 

A cég azonban a hatalmas pénzkivételek és kölcsön mellett sincs veszélyben, ugyanis 2 év alatt Mészáros annyira felfuttatta cégét, hogy az 2421 százalékos árbevétel növekedést produkált. Tavaly összesen 48 milliárd forint folyt be a cég kasszájába, így volt miből pénzt kivennie a Mészáros házaspárnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top