Politika

Orbán újabb álmát törheti le az Európai Bizottság – még egy ilyen hír, és szélütést kap

Pestibulvar.hu

Az uniós intézmény szokatlanul durva stílusban osztotta ki a kormányt az MTA tervezett átalakítása miatt.




 

Hónapok óta mindent megtesznek a kormánynál, hogy államosítsák a tudományt, és átvegyék a Magyar Tudományos Akadémia felett az irányítást. Céljuk ezzel az, hogy ők diszponálhassanak az Akadémiának adott uniós innovációs források felett.

ORBÁN NYILVÁNVALÓAN NEM TŰRI, HOGY BÁRMILYEN FORRÁS KIOSZTÁSA TŐLE FÜGGETLENÜL MEGTÖRTÉNHESSEN.

 




Emiatt még azzal sem törődik, hogy terve nem várt következményekkel járhat: egyesek szerint akár egy teljes tudósgenerációt elveszíthet miatta az ország, egy kevésbé hatékony kutatási rendszer ugyanis végsősoron pont hogy csökkentené a Magyarországra érkező pályázati forrásokat.

Persze ez Orbánékat nem érdekli, ők szokásukhoz híven csak a minél intenzívebb hatalomkoncentrációban érdekeltek. Múlt vasárnap óta is szemlátomást csak ez vezérli őket: az EP-választás nem úgy alakult, ahogy Orbán várta, emiatt a kormányfő mindenáron bent akarja tartani a Fideszt az Európai Néppártban.

 

Ez viszont megváltoztatott egy-két dolgot, több sokat vitatott tervétől is elállt Orbán, pl. határozatlan időre felfüggesztette a fideszes különbíróságok felállítását. Most az MTA juthat levegőhöz, az Európai Bizottság ugyanis egy szokatlan kemény közleményt adott ki a hvg.hu-nak az intézet tervezett átalakításával kapcsolatban.

 

Azt írták, hogy

SZOROSAN KÖVETIK A FEJLEMÉNYEKET, ÉS ARRA SZÓLÍTJÁK FEL A KORMÁNYT, HOGY TARTÓZKODJON A KUTATÁSI SZABADSÁGOT CSORBÍTÓ DÖNTÉSEKTŐL.

 

Hozzátették: kiállnak a kutatási szabadság és az intézmények autonómiája mellett, mind a finanszírozás, mind az önkormányzás tekintetében.




 

Borzalmas hete van Orbánnak, aki

ITTHON MEGNYERTE UGYAN A VÁLASZTÁST, DE NAGYON ÚGY TŰNIK, HOGY EURÓPÁBAN VISZONT CSÚNYÁN ELVESZTETTE.

 

Ez a közlemény csak egy újabb szög a Fidesz illiberális koporsójába.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top