Politika

A DK nem fogadja el az eredményt, megtámadja az ukrán, román levélszavazatokat

nyugatifeny.hu

Gyurcsányék szerint gyanús, hogy nem is élnek azok, akiknek a levélszavazatát most beszámította a választási bizottság.




A Demokratikus Koalíció pénteken közleményben jelentette be, hogy megtámadják a levélszavazatok elfogadását.

 

Mint írják: a Nemzeti Választási Bizottság a tegnapi ülésén elfogadta a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélszavazatainak eredményének megállapításáról szóló határozatot.

 

A bizottság annak ellenére döntött így, hogy a rendszer teljesen áttekinthetetlen, ellenőrizhetetlen. Nem tudni, hogy akik választóként regisztrálva lettek, élnek-e egyáltalán, illetve regisztrálásukat ők maguk kérték-e.




 

Ugyanígy ellenőrizhetetlen, hogy a regisztráltak maguk adták-e le szavazatukat, vagy helyettük mások. Ezen túl teljesen zavaros bizonyos határon túli magyar szervezetek szerepe a folyamatban.

 

Ezért a Demokratikus Koalíció a határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához.

“A választási csalás a népakarat meghamisítása, ezért nem szabad elfogadni egyetlen ellenőrizetlen eredetű levélszavazatot sem!” – írja az ellenzéki párt.




forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top