Politika

Mikola István pszichopata lúgos unokaöccse 591 ezer forintos kártérítést kapott az államtól

nyugatifeny.hu

Az állítólagos “rossz börtönviszonyok” miatt.




Ahogy arról a Nyugati Fény is beszámoltMikola István szadista unokaöccsét, a “lúgos orvosként” elhíresült Bene Krisztiánt tavaly júliusban jogerősen 11 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

 

Az Index most arról ír, hogy a Fővárosi Törvényszék a “rossz börtönkörülmények” miatt

591 ezer forint

kártérítést ítélt meg Bene Krisztiánnak.

 

A bíróság eközben az áldozatnak, Renner Erikának 738 951 forint kártérítést ítélt meg, különféle jogcímeken (a Bene által ellopott laptop és telefon miatt, valamint az évekig szóló tárgyalásokkal összefüggő egyéb költségekért), ám ebből az áldozat máig egy fillért sem látott.

 

A nő benyújtotta kártérítési igényét, de azóta is össze-vissza küldözgetik a levelét, több is adminisztrációs hiba történt.

 

Az is kiderült, hogy a Bene Krisztiánnak megítélt 591 ezer forintból az áldozat legjobb esetben is csak 250 ezret kaphat, a végrehajtási csoport „a sértett ezt meghaladó igényét elutasítja”.




Az Index 8 napja írt a Fővárosi Törvényszéknek, hogy miért, de azóta sem válaszoltak.

 

(további részletek az Index cikkébenforrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top