Egyéb

Újra forog a régi lemez, minden rosszról Gyurcsány tehet a Fidesz szerint

Orbánék elérték céljukat, újra célkeresztbe helyezhetik Gyurcsányt. Soros már uncsi, a migráncsok sem jönnek, a jó öreg „Fletó” még mindig itt van, méghozzá nem véletlenül… A Fidesz kommunikációs palettája épp olyan egyhangú, mint a vezér étrendje, de arra tökéletesen alkalmas, hogy eltereljék a figyelmet a valóban létező problémákról, és az orruknál fogva vezessék az – nem lehet szebben fogalmazni – agymosott Orbán-hívőket.

 




 

Tegnap este Kocsis Máté színre lépett, és a kormánypártira erőszakolt Hír Tv székházában mantrázta, mitől kell tartani a jövőben. A műsor rendkívül szórakoztató lehetett, hiszen volt benne szó Gyurcsányról, Gyurcsányról, és természetesen Gyurcsányról is. Ha nem tudnánk Kocsisról, hogy az egyik leggusztustalanabb fideszes szereplő, azt hihetnénk, hogy a hétvégén túl sokat volt a napon. Így azonban megállapíthatjuk, hogy semmi más nem történt, csak hozta a tőle elvárt kötelezőt, amikor azt mondta, hogy

az, hogy Gyurcsány a főnök, azt régóta mondjuk, egy éve még mindenki heherészett ezen, még a parlamentben is, amikor ezt elmondtuk, hogy Gyurcsány irányítja az ellenzéket. Mindenki kézzel-lábbal tagadta, vagy kigúnyolta, kinevette ezt az állítást, meg kell nézni, hogy ki a főnök

majd hozzátette, senkinek se legyen kétsége:

mostantól minden, ami a következő években vagy hónapokban történni fog, minden Gyurcsány Ferenctől fog kiindulni, a jelölésektől elkezdve a politikai alkukon át, MINDEN. Gyurcsány visszavette a teljes uralmat az ellenzék felett.

Itt a régi-új ellenség, nincs már az Orbánra valódi veszélyt jelentő Vona, Soros és a “migráncsok” már alig „mennek át” a lehúzott redőnyökön, a propagandagyárak célkeresztjei így H. Árpád vezénylésével – ahogyan arra számítani lehetett – most Gyurcsány felé fordulnak, hogy továbbra is lehessen valakit gyűlölni, hogy a lassan 10 éve hatalmon lévő Orbán-kormány még mindig másra mutogathasson, és továbbra sem főként az éppen általa generált kivándorlás, egészségügy, oktatás, vagy éppen a bérek tragédiájával, a valóban létező, súlyos problémákkal foglalkozzon, hanem azzal, hogy folytassa az ország kizsákmányolását, miközben tűzben tartja azt a kétmilliós tömeget, amelynek köszönhetően talpon maradhatnak, és fogva tarthatják ezt az országot.

Ismét Gyurcsány lett a soros. A gép forog, az alkotó viszont nem pihen, hanem tovább tömi a zsebeit.

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top