Politika

Fidesz: Gyurcsány visszafoglalta az ellenzéket, ne legyen kétség, mostantól évekig MINDENT ő irányít

Vasárnap este Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető elemezte az EP-választás eredményeit Bayer Zsolt kollégája – és talán nem túlzás, barátja – társaságában a Hír TV Angol utcai székházában, ahol a műsoridő nagy részében részletesen beszélt arról, hogy Gyurcsány.

 




 

Kocsis szerint a választáson az történt, amit a kormánypártiak előre is sejtettek, és amit ő személy szerint már beharangozott: nyertek, és hiába akarja ezt relativizálni az „ellenzéki média”, ők nyertek.

Ráadásul Kocsis szerint a politikai blokkok sem változtak: van a nemzeti, polgári oldal (ők a jók), meg van az MSZP és az SZDSZ. Csupán a házon belül történt elmozdulás: Gyurcsány Ferenc visszafoglalta vezető helyét az ellenzéki oldalon, ledarálta az MSZP-t, míg a szabad demokraták helyére felküzdötte magát a Momentum („Az MSZP-t most DK-nak hívják, az SZDSZ-t pedig Momentumnak”).

„Az, hogy Gyurcsány a főnök, azt régóta mondjuk, egy éve még mindenki heherészet ezen, még a parlamentben is, amikor ezt elmondtuk, hogy Gyurcsány irányítja az ellenzéket. Mindenki kézzel-lábbal tagadta, vagy kigúnyolta, kinevette ezt az állítást, meg kell nézni, hogy ki a főnök” – mondta Kocsis, aki ugyanitt figyelmeztett, senkinek ne legyen kétsége:

„Mostantól minden ami a következő években vagy hónapokban történni fog, minden Gyurcsány Ferenctől fog kiindulni, a jelölésektől elkezdve a politikai alkukon át, MINDEN. Gyurcsány visszavette a teljes uralmat az ellenzék felett.”

Kocsis a tőle megszokott oldottsággal mondta fel a receptet, így a műsor második felében kifejezetten laza benyomást keltett, amikor Bayer Kálmán Olga bejelentése nyomán jelezte (a Fidesznek), hogy a következő megmérettetés idején őt is érdekelné a főpolgármesteri jelölés.

Akinek nincs jobb dolga Pünkösd hétfőn, itt tudja visszanézni a műsort. (Hír TV)

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top