Politika

Itt a vége: Orbánék elveszik a nyugdíjasok szociális üdültetését 2020-tól

nyugatifeny.hu

Kell a pénz a focistákra!




Kimaradhatnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők 2020-tól az Erzsébet-programból – vette észre a napi.hu gazdasági portál a Varga Mihályáltal benyújtott költségvetési salátatörvényben.

 

A szociális üdültetés célja az volt, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, a szükséges egészségi állapot, és a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

 

A most benyújtott salátatörvény kiveszi a szövegből a szociálisan rászorulókifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne.

 

Ez a szigorítás sokakat érinthet, tavaly ugyanis

43 ezer nyugdíjas és

9 ezer fogyatékossággal élő

tudott szociálisan üdülni.




 

A nyugdíjasok tavaly november 30-ig foglalhattak szállást az idei üdülési turnusokra. Az elnyert üdülési támogatás legkésőbb 2020. március 31-ig használható fel az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyeken.

 

A lap emlékeztet arra, hogy idén már nem bocsátanak ki új utalványokat, a már forgalomban lévőket pedig 2019 végéig lehet felhasználni.

Az Országgyűlés ugyanis az adótörvények módosításakor csak egy cafeteria-elemet hagyott a kedvezőbb adózási körben, a SZÉP-kártyát.




 

2018-ban az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 5 milliárd forint veszteséggel zárt, miközben az állami forgalmazó 2017-ben még 1,7 milliárd forintot keresett az utalványokon.

(napi.hu / 168 Óra) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top