Politika

Egyre több a gyanús körülmény – Orbán lányát is felelőssé tették a hajókatasztrófáért

Fotó: MTI

A miniszterelnököt Szabó Tímea kérdezte az ügy kapcsán a parlamentben.




 

Tegnap ismét kérdezhette Orbán Viktort az ellenzék az azonnali kérdések órájában. Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a Hableány tragédiája kapcsán ragadta magához a szót. Először is kifejezte ellenérzését amiatt, hogy Orbán semmilyen gesztust nem tett a tragédia után, még egy fekete zászlót sem volt hajlandó kihelyeztetni a miniszterelnöki hivatalra. (És akkor arról nem is beszélt, hogy valakik gyanús körülmények között tűzijátékot lődöztek fel a Várból a miniszterelnök szülinapján nem sokkal a tragédiát követően.)

 

Szabó szerint azért volt ilyen feltűnően hallgatag Orbán a balesetet követően, mert a Viking (az az utasszállító hajó, ami maga alá gyűrte a szerencsétlenül járt Hableányt) svájci tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, mely hosszú évek óta lefölözi a dunai hajózás profitját. Mint mondta,

EZT AZ EXTRA PROFITOT A DUNAI TURIZMUST IS FELÜGYELŐ ORBÁN RÁHEL ÉS ROGÁN ANTAL GARANTÁLJA ENNEK A CÉGNEK.

 




Szakértők véleménye alapján a nem megfelelő dunai szabályozás és a túl sok hajó jelenléte vezethetett a tragédiához. Szabó szerint azért engednek ennyi hajót, hogy minél több legyen a profit, a tragédia ezért szerinte előre borítékolható volt.

 

A képviselőnő azt is furcsának találta, hogy vajon miért engedték ki a Vikinget az országból, és hogy vajon miért hagyta a rendőrség, hogy az ukrán hajóskapitány nyomokat tüntessen el a telefonjáról, mielőtt letartóztatták volna.

“EZ NEM SIMA HAJÓBALESET, AZ ÖNÖK HARÁCSOLÁSA OKOZTA EZT A TRAGÉDIÁT”

– jelentette ki Szabó, majd megkérdezte, hogy mit fog tenni annak érdekében a miniszterelnök, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen tragédia.

 

Orbán összesen annyival válaszolt, hogy

„30 ÉVE TELJESÍT SZOLGÁLATOT, DE ENNYIRE ÍZLÉSTELEN HOZZÁSZÓLÁST MÉG NEM HALLOTT ITT”.

 

Videón a kérdés:




 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top