Politika

Kitálalt a volt főtanácsadó – eddig nem ismert részletek láttak napvilágot Orbánról

Pestibulvar.hu

Csaba László a CEU közgazdász professzora, Orbán korábbi főtanácsadója a 168 órának adott interjújában osztott meg olyan dolgokat az olvasókkal, amiket eddig nem tudtunk, csak sejtettünk Orbán rendszerének működéséről. Így emlékszik vissza egy 2010-es beszélgetésre, a választások előtti pár napból:




“A várható győzelem mámorában, villányi borokat iszogatva egymás után szólaltak meg az érdemdús magyarok, és nagyjából 5000 milliárd forintot osztottak el egy óra alatt. Akkor felállt Orbán, s azt mondta: a kassza üres, a kormányzás nem arról szól, hogy kinek a zsebét miképp tömik ki, hanem hogy miként lehet talpra állítani az országot, teljesítményt létrehozni.”

 

De aztán hozzáteszi azt is, hogy bár ezek a mondatok államférfiról tanúskodnak, még sem lehet ezt állítani Orbánról, hiszen

“PÁR NAPPAL KÉSŐBB, HÉTFŐN REGGEL A RÁDIÓBAN MÁR AZT HALLOTTAM, HOGY FORRADALMAT CSINÁLNAK, GYAKORLATILAG FELMONDTA A JOBBIK PROGRAMJÁT.”

 

De azt is megtudhattuk az interjúból, hogy a CEU elleni támadásnak a hátterében nem Orbán áll, hanem Habony Árpád, akinek “fogalma sincs arról, mi az egyetem, nem tudja megkülönböztetni egy civil szervezettől. Az van a fejében, hogy mivel Soros György a sátán, mindent le kell vadászni, amihez köze van.”

 

Bár a közgadász professzor egyáltalán nincs jó véleménnyel azokról a folyamatokról, melyek ma az országban zajlanak, nem rejti véka alá azt a véleményét sem, ami egyrészről hízelgő is lehetne Orbán részére:

“Orbán Viktor gyors felfogású, értelmes ember, hamar megért dolgokat, és ha befogadja, megcsinálja. De azt is állítom, biológiailag lehetetlen, hogy egy ember megalapozottan tudjon dönteni az élelmiszer-biztonságtól a felsőoktatáson át a magyar–kínai kapcsolatokig mindenről.

MÁRPEDIG EZ VAN, A DÖNTÉSHOZATAL A LEGFELSŐBB SZINTRE TOLÓDOTT.”

 




Márpedig, ez előbb-utóbb komoly hibához vezet, aminek mi fogjuk meginni a levét. Az első Orbán-kormány idején három komoly tanácsadó testület is működött a kormány mellett, Gyurcsány idejében kerekasztalokban folyt a műhelymunka, a második Orbán-kormány mellett pedig szűk szakértői testületek működtek, de mára mindezeknek már nyoma sincs.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top